Sámson 1. születésnapja

Sámson 1. születésnapja
Habár már 800 éves a település, egy éve kapott városi rangot, amit változatos programokkal ünnepelt a hétvégén.  A városról [DOC 242 KB]

Különleges nap – így fogalmazott Hamza Gábor polgármester az elmúlt szombaton – azért is, mert díszpolgárok, elszármazottak, a jövendő testvértelepülés küldöttei, valamint a Sámson nevű helységek képviselői együtt ünnepelhetik az első városnapot.

Az immár városvezető hangsúlyozta, a tatárjárást is túlélő településen mindig érezhető volt az összetartó erő, amihez ha további fejlődés járul, szép város lehet belőle. 3-4 hónapon belül hárommilliárd összértékű beruházásokkal gazdagodnak.

 A 2,3 milliárdos szennyvízberuházást jelenleg is pályáztatják, 830 millióból ötszáz gyermeknek épül óvoda, szeptember végén átadják a települést Martinkával összekötő műutat (670 milliós beruházás), s a továbbiak között 300 főt befogadó művelődési központ, valamint színház szerepel, 1,7 milliárdot szánnak rá – hallhattuk.

A város dala

Az ünnepségen felcsendült a város dala, amit Sümegi Ferenc pedagógus szerzett, s Tóth Ádám tanuló adott elő. A megye 21. városát Juhászné Lévai Katalin, a megyei közgyűlés elnöke is üdvözölte, s egyebek közt kijelentette, a területfejlesztési tanács segít abban, hogy a helyi Bardi János világon is egyedülálló kályhagyűjteménye egy a településen építendő múzeumban kapjon méltó helyet.

Több helyszínen

Az Epreskert utcán fogathajtó verseny zajlott, a II. Rákóczi-iskolában fotókiállítás nyílt Sámson történetéről, az intézmény előtt a Hajdúböszörményi Ifjúsági Fúvószenekar játszott, a sportpályán pedig aszfaltrajz-verseny, strandfoci bajnokság, továbbá főzőverseny várt.

Szűcs Lajos készülő sertéspörköltjéhez hamar odasétáltunk. Az illatokon kívül a főzőeszköz is odavonzott: háromlábú kocsifelniben tüzelt a szakács. A jó ebédhez a Sámsonból elszármazott Lovas Lajos nótaénekes dalolt. Este koncert és tűzijáték zárta a napot.

B. B.








hirdet�s