Salat Lehel: “Fizikailag és lelkileg is itt kell lennünk”

Salat Lehel
Salat Lehel - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Salat Lehel szereti a komplex műveket, melyeket nehéz behelyezni egy adott időbe és térbe. Interjú Salat Lehel színművésszel.

Szombaton este 7-kor a miskolci Kamaraszínházban Darvas Benedek-Pintér Béla Parasztopera című alkotása kerül színre Rusznyák Gábor rendezésében. A darabban Salat Lehel a menyasszony (Czakó Julianna) apját játssza: a színésszel erről, és persze sok minden másról is beszélgettünk.

– Hogyan ajánlaná a darabot a közönségnek?

Salat Lehel: Mindenképpen nagyon sajátságos és különleges darab. Szeretem az olyan műveket, melyeket nehéz behelyezni egy adott időbe és térbe. Már-már annyira komplex és sokrétű, hogy nem „érdemes” műfajilag behatárolni. A Parasztopera egyedi történet, örülök, hogy részese lehetek.

– Ennek az egyediségnek több összetevője van Pintér Béla és Darvas Benedek látásmódjától kezdve Rusznyák Gábor rendezéséig…

Salat Lehel: A darab eredetisége természetesen a szerzők érdeme. Az előadás eredetisége viszont remélhetőleg az alkotócsapaté. Viszonylag sokat játszott, népszerű mű a Parasztopera, de Gáborra kifejezetten „jellemző” hogy ha „hozzányúl” egy darabhoz, annak saját arca lesz.

– Szerepe megformálásában mennyire hagyatkozik a rendezőre, vagy van szabad mozgástere?

Salat Lehel: Rendezőtől függ. A színész szabad mozgástere öntörvényű, szinte láthatatlan, de legvégül az egyetlen, ami érvényes. Tudatos és öntudatlan bizalomjáték, oda-vissza. Gábornál van olyan próba, amikor alig szólal meg, hagyja könnyedén kibontakozni a színészt avagy a történetet, majd a lehető legnagyobb pontossággal és következetességgel mond igent vagy nemet, teszi helyére a dolgokat.

– Ennek tükrében mennyire változhat egy adott koncepció az eredeti tervekhez képest?

Salat Lehel: Minden próbafolyamat úgy kezdődik, ahogy a rendező elképzelte, megálmodta. Szerencséseknek mondhatjuk magunkat mi színészek, ha így is végződik. Hiszen csakis és kizárólag velünk, általunk teljesedhet ki ez az álom, válhat láthatóvá. Nincs annál nagyobb öröme a színésznek mint egy ilyen megvalósult álmot megosztani a nézővel. Nagyon halkan megsúgom, hogy titokban mindannyian bízunk benne, hogy a Parasztopera itt Miskolcon egy „megvalósult álom” lesz.

– Mennyire fontos az énektudás ebben a darabban?

Salat Lehel: Attól függ, mit értünk „énektudáson”. Hangi adottsággal, ritmusérzékkel feltehetőleg minden színész „rendelkezik”. A Parasztoperához talán ennél valamivel több kell, de az is lehet, hogy nem. Mondjuk azt, hogy ebben az előadásban olyan színészek játszanak, akik énekelve is bátran megszólalhatnak.

– Színészi munkája mellett sokáig tanított is.

Salat Lehel: Harminc csodálatos évadot sikerült a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál „megszakítás nélkül” megélnem. Időközben a tanítás is belopta magát az életembe. Több mint tizenöt évig voltam a Babes-Bolyai Tudományegyetem Színművészeti Tanszékének egyetemi adjunktusa, tíz éven keresztül a magyar tagozat vezetője, de ami a legnagyobb elégtételt jelentette: öt évfolyam osztályvezető tanára. Kivétel nélkül minden tanítványomra büszke lehetek és vagyok. Életem talán legszebb és legmeghatározóbb időszaka volt, de vannak pillanatok, amikor az ember úgy érzi, váltania kell. Nem szoktam döntéseket hozni az életemben, ha adott pillanatban úgy gondolom, úgy érzem, ez a történet most ennyi volt, akkor más irányba mozdulok. A miérteket, okokat nem sokáig szoktam latolgatni, amikor úgy érzem, lépni kell, akkor lépek.

– Ez már a harmadik évadja Miskolcon. Hogyan érzi magát a városban?

Salat Lehel: Szeretem, ami ebben a színházban történik. Kolozsváron erős, impulzusokban gazdag közegben, közösségben éltem. Ahhoz képest Miskolc kissé zártabb, belterjesebb világ. Szoktam is mondogatni magamnak, hogy újabban ötven négyzetméteren élek, de ez az itteni színházi létformának a „velejárója”. Időnk nyolcvan százalékában fizikailag és lelkileg is itt kell lennünk. Persze a lelkem fenntartja magának azt a jogot, hogy időközönként elcsatangoljon szeretteimhez. Van, hogy a lányaimnál kóborol, akik Nizzában élnek, van, hogy Kolozsváron a kedvesemnél. Megszerettem Miskolcot. Nyugodtságot sugároz felém, érzem az emberek kíváncsiságát, szeretetét. Megtaláltam és jól érzem magam. Ez a fontos.

– Pásztor Attila –

 








hirdet�s