2011.11.29 09:51; Frissítve: 2011.11.29 10:29


Salakmotor: Debrecenbe és Miskolcra jön Európa

Ismét megtelhetnek a népkerti lelátók Ismét megtelhetnek a népkerti lelátók - © Fotó: archív
Miskolc, Debrecen - Újabb két hazai rendezésű salakmotoros viadal került a 2012-es nemzetközi versenynaptárba: május elsején egyéni Európa-bajnoki elődöntő lesz Debrecenben, míg  szeptember 8-án a tervek szerint páros EB elődöntőt rendeznek Miskolcon.

A speedwaylive.hu szerint újdonság a sorozatban, hogy az egyéni Európa-bajnoki cím a juniorok VB szériájához hasonlóan nem egy verseny dől el 2012-ben, hiszen négy döntőt rendeznek.

Lássuk a részleteket! Az UEM Egyéni EB első elődöntőjét jövő május elsején Debrecenben rendezik meg. (A másik elődöntőt az ukrajnai Rovnóban – május 12. – , míg a finálénak július 8-án Zsarnovice (Szlovákia) ad otthont.)

Mindezek mellett a páros Európa-bajnokság első elődöntőjének helyszínéről még nem döntött az európai szövetség, ugyanakkor az már biztosnak látszik, hogy a második elődöntőt valószínűleg a népkerti oválon rendezik meg 2012 szeptember 8-án. (A fináléra két héttel később Rovnóba várják a motorosokat.)

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Nem sok hiányzott a sikerhez
Második mérkőzését is elveszítette a magyar női röplabda válogatott Miskolcon. tovább »
Öttusa Vk-döntő – Orosz győzelem a férfiaknál
Budapest/Csengtu, 2012. május 27., szombat (MTI) - Az orosz Ilja Frolov nyerte a férfiak versenyét az öttusázók [...] tovább »
Kajak-kenu Vk, Duisburg – Egy-egy magyar arany és ezüst vasárnap is
Budapest/Duisburg, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A szombathoz hasonlóan a vasárnapi zárónapon is egy-egy [...] tovább »
Dunakeszi ad otthont az év legnagyobb európai agárversenyének
Dunakeszi, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Magyarország nyerte idén a legősibb vadászkutyák, az agarak [...] tovább »
Veretlen bajnokot avattak Debrecenben!
Labdarúgás - Tegnap este veretlenül zárta a magyar bajnokságot a DVSC-Teva. Nézze meg képeinken, hogy hogyan [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés