Friss hírek

2009.03.20. 20:48

Februárban csökkent a felszámolt cégek száma az építőiparban

<p>Csökkent februárban az építőiparban felszámolt cégek száma, ráadásul nemcsak a megelőző hónaphoz, hanem tavaly februárhoz képest is - derül ki az Opten céginformációs szolgálat legfrissebb jelentéséből. Az elemzés szerint azonban az ágazat megrendelés-állománya jelentősen csökkent, és a kevesebb munka nem tartja el a szétaprózott ágazat összes cégét.</p>

Míg tavaly februárban 240, idén januárban pedig 278 cég ellen indult felszámolási eljárás az építőipari ágazatban, addig idén februárban csak 131 cég jutott erre a sorsra. Az ágazat teljesítménye ugyanakkor idén januárban 13,8 százalékkal maradt el az előző havi, és 30 százalékkal az egy évvel ezelőtti szinttől. A szakértők szerint ennél is aggasztóbb, hogy januárban az új rendelések értéke több mint 35 százalékkal elmaradt az előző évi szinttől, a teljes rendelésállomány pedig 14 százalékkal volt a tavalyi szint alatt.

Az év második hónapjában 154 céget zártak be a tulajdonosok, szemben az egy évvel korábbi 114-gyel. Az Opten elemzése szerint 2009-ben 4 ezerre emelkedhet a felszámolás alá kerülő építőipari cégek száma. A februári, kedvező irányú kilengés valószínűleg csak a januári pánikhangulat miatti átrendeződés korrekciója, vagyis átmeneti jelenség volt - zárul a céginformációs szolgálat jelentése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!