„Saját magának bányája lett a gyár”

Akt.:
Tudásgyár a Vasgyárban 2011-ben
Tudásgyár a Vasgyárban 2011-ben
Miskolc – Műegyetemisták mérték fel a Vasgyár több épületét a nyáron. Remélik, visszajönnek.

Mérőszalagokkal, colostokkal, lézerrel felszerelt egyetemisták érkeztek tavaly nyáron egy hétre a volt diósgyőri acélmű területére.

A tábor ötlete

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészhallgatói 24 ezer négyzetméter műemlék jellegű, ipartörténeti szempontból értékes csarnokot mértek fel, dokumentáltak, készítettek róluk tervanyagot, műszaki leírást. Feljegyezték, milyen a vizsgált épületek állapota, milyen értékeik vannak, és építészként milyen tereket tudnának bennük elképzelni.

– Miskolci vagyok, Diósgyőrben nőttem fel, de bevallom, két éve, 22 évesen voltam először a Vasgyár területén. Gondolom, nem tévedek, hogy a fiatalok 90 százaléka nem járt még odabenn – mondja a negyedéves Tóth Viktor, aki a csapat tagja volt, ő volt az többek között, akiben megfogalmazódott a tábor ötlete. Meséli, tanulmányaik során jártak Német- és Lengyelországban, ahol a gépgyárnál és az acélműnél kisebb léptékű ipari örökségekkel is tudtak a helyiek mit kezdeni. – Gondoltuk, hogy azt a tudást, amit Pesten, az egyetemen és külföldön megszereztünk, jó lenne Miskolcon hasznosítani.

Két cél

Az egyetem kezdeményezésére vették fel a kapcsolatot a jelenlegi tulajdonosokkal, akik részben finanszírozták szállásukat és étkezésüket. A Factory Arénában aludtak, több meghívott előadójuk is volt az egy hét alatt, mint például Drótos László, az LKM volt igazgatója, aki a Vasgyár történetéről beszélt.

– Két hosszabb távú célja is volt a tevékenységünknek – mondja Tóth Viktor. Egyrészt: ha bármilyen, meglévő épületállományt hasznosítani kívánó beruházás indulna a gyár területén, akkor egyáltalán tudnánk, mit lehet megőrizni. Másrészt a hallgatók a szakmai gyakorlatuk mellett vigyék hírét a miskolci ipari örökségnek, később pedig akarjanak ide jönni turistáskodni, építészként dolgozni, élni.

Lesújtó…

Kérdeztük, milyen benyomások érték őket a Vasgyár területén. Tóth Viktor egy szóval válaszol, lesújtó. És magyarázza is: a két évvel ezelőtt látottakhoz képest is sokat romlott a gyár állapota. Az akkor látott épületek egy részét már ledózerolták.

– A korábbi gyár saját magának a bányája lett. Azt az anyagot, amit beépítettek eleink, most acélbányaként használják. Lehet, hogy ez gazdaságilag jó dolog, de megszűnik örökségnek lenni.

Tóth Viktortól megtudjuk, nagyon kevés az épületek között a bejegyzett műemlék, jóval kevesebb, mint indokolt lenne. Pedig rengeteg az érték, sorolja: az 1912-ben épült vasbeton szerkezetű kazánház, a volt nyugati hőközpont épülete, a több, ’30-as években épült szegecselt acélszerkezetű, vagy a két világháborút is túlélt faszerkezetű csarnokok.

– Sajnos nagy részük pusztulásra van ítélve. Urbanisztikailag zárványok, olyan szinten körülhatárolt régiók ezek, amelyeket nem vagy jelentős költségek árán tudna a város magába olvasztani.

Idealista gondolatok

Kérdeztük: építészhallgatóként látnak-e lehetőséget az esetleges hasznosításra. Tóth Viktor megjegyzi, főként idealista gondolatok születtek. – Jól átgondolt elképzelés kellene, amely nem csupán az egyes épületeket, hanem az egész területet kezeli.

Firtatjuk, tervezik-e bemutatni a nagyközönségnek a most elkészített dokumentumokat, fotóikat. Megtudjuk, ezek főleg a szakmának érdekesek, és korai is lenne még.

– A teljes épületállomány töredékét mértük fel, igyekeztük a rosszabb állapotban lévőket, hogy meglegyen a dokumentációjuk, ha történne velük valami. De ez csak a jéghegy csúcsa. Ha több fotónk lenne, ha projektorral vetítenénk, ha háromdimenziós technológiával úgy tudnánk bemutatni az épületeket, mintha a virtuális térben sétálna a néző, az jó lenne. De ehhez még dolgozni kell. Egy nyári tábor ehhez kevés volt, reméljük, lesz az idén folytatás, és még tovább: sok ilyen nyár lesz.

Háttér

A Vasgyár város a városban. Korábban 20–25 ezer ember dolgozott itt a 130 hektáros területen, ma szinte holdbéli táj: hatalmas, impozáns, de pusztulófélben lévő, üres épületóriásokkal. Kérdés, mi lesz a terület sorsa. Nem egyszerű: a gyár egyetlen helyrajzi számon fekszik. Öt éve arról írtunk, hogy létrejött egy munkacsoport, amely a gyár hasznosításának problémáját igyekszik megoldani. Azóta sem hallottunk róla, hol tartanak, az ezzel kapcsolatos kérdéseinket azóta folyamatosan hárítja a város vezetése.

– Hajdu Mariann –








hirdet�s