Gazdaság

2015.02.23. 11:34

Az állásinterjú legnehezebb kérdése: Mennyi lenne a fizetési igénye?

<p style="text-align: left;">Ha az álláspályázatban nem kérték a fizetési igényt, akkor az állásinterjún erre mindenképpen rá fognak kérdezni – ami jó jel, mert azt jelenti, számításba veszik, hogy esetleg téged választanak.

Ha az álláspályázatban nem kérték a fizetési igényt, akkor az állásinterjún erre mindenképpen rá fognak kérdezni – ami jó jel, mert azt jelenti, számításba veszik, hogy esetleg téged választanak.A higgadt és átgondolt válasz talán itt a legfontosabb, ez a kérdés valóban sorsdöntő lehet.

Tudni kell, hogy általában van egy előre meghatározott költségkerete a munkáltatónak, de indokolt esetben ettől el is térhetnek. Tehát nem előre elrendeltetett minden, nem lefutott ügy, igenis van helye az alkunak.

Legtöbben a címbeli kérdésre válaszul mondanak egy összeget, rosszabb esetben egy intervallumot (-tól –ig összeget megadni értelmetlen, mert mit is jelent az „-ig”? Annál többet már ne is akarjanak fizetni neked?)

Pedig a választ meg kell indokolni: mondani egy minimum összeget (!), majd elmondani, hogy miért tartod reálisnak ezt vagy az efölötti fizetést. Az indokolásban fel kell használni azokat az információkat, amiket az állásinterjú során már megtudtál. Hogy pont olyan feladatot, tapasztalatot szereztél, ami nekik kell, ebben rutinod van, meg tudod csinálni, hiszen eddig is szép sikereket értél el ezen a területen. Pályakezdő, vagy junior érveljen a friss tudásával, a tudásvágyával, azzal, hogy lelkesen áll hozzá a feladathoz.

Érv lehet még az is, hogy eddig hasonló pozíciókban, hasonló cégeknél mekkora összeget kerestél, és ezt az összeget ki is tudtad termelni, így meggyőződésed, hogy ez reális és a tudásod és képességeid alapján megfelelő összeg.

A minimum összegen kívül felmerülhetnek még olyan igények, amit ugyanerre a kérdésre válaszul kell megadni (cafeteria-elemek, egyéb juttatások). Ha ezek az elvárások a cég részéről teljesíthetők, számításba fogják venni, ha nem, akkor a fizetési igényedbe bele kell számolnod ezt is (pl. ha cafeteria-juttatásként nem tudnak egészségpénztári befizetést nyújtani, akkor a számládat a jövőben magadnak kell fenntartanod, ami költséget jelent neked).

Nem érdemes kitérő válaszokat adni, „attól függ”-gel kezdeni a mondatot. Ha fontosabb az állás elnyerése, mint a juttatások (pl. hosszú munkanélküliség után), ezt őszintén el kell mondani: állást keresel, számodra fontos, hogy legyen végre biztos jövedelmed, az interjún hallottak alapján ezzel a feladattal tudsz azonosulni, el is tudod jól végezni, így el tudod fogadni azt a juttatási csomagot, amit ők tudnak ajánlani.

Ha már az álláspályázatban is benne volt a fizetési igényed, akkor ragaszkodj az ott leírtakhoz, és a fentiek szerint indokold, miért akkora összegre gondolsz.

Nagyon fontos, hogy az állásinterjún egy olyan helyzetet alapozz meg, ami a jelenlegi helyzetedből előrelépésnek számít: ha az állás elnyerése, a vele járó biztos jövedelem már javítana a helyzeteden, akkor erre kell törekedni. Ha magasabb pozíciót, több fizetést akarsz, mint a jelenlegi, akkor az igényeidet pontosan meg kell fogalmaznod, meg kell indokolnod, és mérlegelni, alkuképes vagy-e, megfelelő ajánlatot kaptál-e.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!