ÁRVÍZ: Újabb két méteres emelkedés várható

Újabb 50 milliméternyi csapadék hullott szombaton éjjel a Felső-Tisza vízgyűjtőjén. Emiatt a folyó Vásárosnaménynél a szombaton előre jelzett 600 centiméter helyett várhatóan több mint 800 centiméteren tetőzik. A Felső-Tiszavidéken több utat lezártak és csaknem 3500 embert kitelepítettek.

Két nap múlva, kedden tetőzik a Tisza Vásárosnaménynél. Szombaton még hat méter körüli, vasárnap délelőtt azonban már több mint nyolc méteres vízszintre számítanak a szakemberek – mondta a Független Hírügynökségnek Lucza Zoltán, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője. A jelentős emelkedést a folyó ukrajnai szakaszán szombaton éjjel hullott 50 milliméternyi csapadék okozza.

Az áradás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több üdülőkörzetében is komoly gondot okoz. Tivadar, Jánd és Gergelyugornya nyaralóövezetéből vasárnap délelőttig csaknem 3500 embert kellet kiköltöztetni. Tivadaron egy nyári tábor is veszélyben van. Itt gyerekek táboroztak. Gulácsra vitték őket, így nem kell megszakítani a nyaralásukat. A településekre és a Tisza tóhoz vezető utakat lezárták. A hátrahagyott épületeket a rendőrök a polgárőrség segítségével folyamatosan őrzik. Az áradásban eddig senki sem sérült meg és az anyagi kár sem jelentős – mondta a Független Hírügynökségnek Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.








hirdet�s