RÖVIDHÍR: Több ponton módosítaná a gyülekezési törvényt a kormány

Egyszerre legfeljebb négy napra lehet majd demonstrációt bejelenteni, ezalatt a közutakat legfeljebb 8 órán keresztül lehet lefoglalni, illetve a tüntetéseken senki sem takarhatja el az arcát – egyebek mellett így módosítaná a kormány a gyülekezési törvényt. A kérdést jövő héten ötpárti egyeztetésen tárgyalják majd – hangzott el a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. Petrétei József igazságügyi és […]

Egyszerre legfeljebb négy napra lehet majd demonstrációt bejelenteni, ezalatt a közutakat legfeljebb 8 órán keresztül lehet lefoglalni, illetve a tüntetéseken senki sem takarhatja el az arcát – egyebek mellett így módosítaná a kormány a gyülekezési törvényt. A kérdést jövő héten ötpárti egyeztetésen tárgyalják majd – hangzott el a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter elmondta, hogy nem a szigorítás a céljuk, hanem a szabályok egyértelműsítése és pontosítása. Hiszen – tette hozzá – a 89-es törvényt meghozatala óta nem vizsgálták felül.








hirdet�s