RÖVIDHÍR: SZDSZ TISZTÚJÍTÁS – Fodor: vissza kell adni a demokrácia hitelét

Fodor Gábor nem akar olyan SZDSZ elnöke lenni, amelyik az MSZP listáján kerül be a parlamentbe. Önálló, erős középpártként képzeli az SZDSZ-t, amely a fogalalkoztatottságot helyezi a középpontba, és amely a hitelességet képviseli a választók előtt. Mindezt az SZDSZ tisztújító küldöttgyűlésén mondta a párt egyik elnök-jelöltje.

A poltika becsületét csak az SZDSZ adhatja vissza – Fodor Gábor szerint -, aki azt mondta nem kell, hogy a liberálisoknak Orbán-fóbiájuk legyen, de nem kell Gyurcsány-fóbiával sem rendelkezniük – tette hozzá. Megkerülhetetlen párt lesz az SZDSZ, és ez lesz a győzelem – mondta.
A rendszerváltáskor az volt a program, hogyan kell lebontani pártállamot, ma pedig az, hogyan kell visszaadni a hitelét a demokráciának -mondta az SZDSZ elnökejlöltje. Fodor Gábor azt mondta, ő annak a programját kínálja az SZDSZ küldötteinek, hogyan kell szembeszállni a populizmussal, demagógiával, ami most hódít az országban. Fodor Gábor meghirdette: ha az ő programját választják a küldöttek, az SZDSZ ismét formálhatja majd a történelmet, mint a rendszerváltáskor.








hirdet�s