RÖVIDHÍR – SZDSZ TISZTÚJÍTÁS: Kóka és Fodor második elnökjelölti beszéde

Kóka János szerint az SZDSZ elnökválasztásán kialakult szavazategyenlőség azt mutatja, hogy a párt több mint 10 év megosztottság után egységet akar. Azoknak az elveknek az egyszerre való megjelenését, amit ő és Fodor Gábor képvisel, ezért ismét kötelezettséget vállalt az együttműködésre. Fodor Gábor azt mondta, hogy győzni jött és sikerre tudja vinni a pártot. Ehhez kérte a küldöttek segítségét. Nekem ez a tőkém, amit most itt láttok, mert nekem nincs más tőkém, csak a becsületem – tette hozzá Fodor Gábor.

Az SZDSZ szombati elnökválasztásán 377-377 szavaztot kapott mindkét elnökjelölt, ezért a voksolást meg kellett ismételni. Az újabb szavazás előtt 5-5 perces időkeretben szólalhattak fel ismét az elnökjelöltek.








hirdet�s