RÖVIDHÍR – Rudi Zoltán: idő előtt elhagyták az MTV-székházat a rendőrök

Előbb hagyták el a rendőrök a Magyar Televízió székházát a négy évvel ezelőtti eseményekkor, mint az intézmény munkatársai, akiket erről nem is tájékoztattak – mondta a 2006-os jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság szerdai ülésén Rudi Zoltán, az MTV volt elnöke. Mint mondta, az intézmény dolgozóival közösen döntöttek az “evakuálásról” és végül a Nádor utca felőli kijáraton […]

Előbb hagyták el a rendőrök a Magyar Televízió székházát a négy évvel ezelőtti eseményekkor, mint az intézmény munkatársai, akiket erről nem is tájékoztattak – mondta a 2006-os jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság szerdai ülésén Rudi Zoltán, az MTV volt elnöke. Mint mondta, az intézmény dolgozóival közösen döntöttek az “evakuálásról” és végül a Nádor utca felőli kijáraton távoztak. A Fidesz szerint a rendőrök cserbenhagyták a televízió dolgozóit, ami katonai bűncselekmény gyanúját is felveti. Az pedig, hogy a Nádor utca felől tudtak közlekedni, ellentmond Gergényi Péter volt rendőrfőkapitány szavainak, aki szerint nem lehetett onnét megközelíteni az épületet – mondta Révész Máriusz. A bizottság egyébként pénteken délután fél 3-kor Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt hallgatná meg, az fn.hu viszont úgy értesült: a volt kormányfő kihagyja az ülést.








hirdet�s