Örülhetnek

Arra gondoltam, csináltatnék pár tucat zászlót, most, amikor ilyen olcsó. Debrecen címerest persze. Hét végén – mert nálam az ünnep – megsimítanám, kiakasztanám a bejárat fölé.
Szabó Katalin jegyzete

Hét közben a szoba falát díszítené. Vagy fordítva legyen? Talán lógjon kinn hét közben, hogy tettre lelkesítsen? Néha elpárásodna a tekintetem, amikor arra gondolnék, milyen jó, hogy megadatott nekem debreceninek lenni (Nyilas Misi csak egy regényalak, nem is biztos, hogy úgy volt). S hogy miért csináltatnék több tucatot? Mert jó debreceniként kötelességemnek érzem, hogy segítsek a zászlót nélkülözőkön. Adnék például a vállalkozásoknak, mert hiszen az intézményeket már megajándékozta az önkormányzat, de ki gondol rájuk? Pedig vészterhes időket élnek, tudjuk az ellenzék mindennapi megszólalásaiból. Legalább kapjanak ajándékot. És a zászlónak biztosan ők is nagyon örülnének.

Mégsem varratok egyet sem. Jó debreceni vagyok így is, kellően lokálpatrióta, ismerem (valamennyire) és becsülöm a múltunkat, amikor alkalom adódik népszerűsítem a cívisvárost. Tele vagyok e közösséghez tartozás jó érzésével, részt veszek az ünnepi rendezvényeken, olyankor érdeklődve nézegetem a zászlófelvonás műveletét.

Nem lelkesedtem akkor sem, amikor a közintézményekre kötelezően ki kellett tenni a nemzeti lobogót. Rossz látni, ahogy fakul, ázik, cafatokká foszlik. Vehettek volna helyette madáretetőket, vagy bármi hasznosat. Persze, ha bőven van pénz, akkor az embernek megindul a fantáziája, s újszerű ötletek rohanják meg. Gondolom, lesznek továbbiak is. Kedves Iskolák, Kedves Iskolások, mostantól lehet izgulni, mit hoz vajon az önkormányzat Jézuskája.








hirdet�s