Rúgást kapott a védelmező villamosvezető

Miskolc – A Miskolc belvárosában lévő megállóban elkövetett rablótámadás áldozatait védte volna a villamosvezető, ezért rajta is bosszút álltak a támadók.

Brutálisan bántalmazott három tinédzser fiatalember két férfit és egy nőt Miskolcon az egykori Centrum Áruház előtti villamosmegállóban még szombaton, hajnali öt óra előtt.
A sétáló utcán támadó rablócsapat számára az volt a lényeg, hogy az éppen arra elhaladókat összerugdossa, és zsákmányt szerezzen.

Földhöz csapták


Megkérdeztük: az erőszakról
Az utca emberét kérdeztük arról, mit tenne, ha látná, hogy valakit bántalmaznak. video

Az elsőként megtámadott férfi az éppen beérkező villamoson keresett menedéket magának, és a villamosvezető ajtózárással igyekezett volna megvédeni őt.
A mindenre elszánt banda egyik tagja a villamosvezető nőt sem kímélte. Egyszerűen belerúgott. A szerelvényre felszállni kívánó asszonyt pedig a földhöz csapták, és rugdosták.
Egy járókelő a segítségére sietett, ezért neki is sikerült végül felszállni a biztonságot nyújtó villamosra. Ez utóbbi asszony és védelmezője egyelőre ismeretlen a rendőrséget előtt.
Ezért várják jelentkezésüket.

Verés a segítségért


Nem is olyan régen történt…
A csoportosan elkövetett erőszak egyik “legékesebb”, s legtragikusabb példája az olaszliszkai eset, mely még decemberben történt.

A villamosvezető hosszas egyeztetés után hajlandó volt felidézni a történteket lapunk olvasóinak. Kérése azonban az volt, hogy nevét ne hozzuk nyilvánosságra.

“Védeni szerettem volna a villamosra felszállt utast valamilyen módon, ezért amikor már a vagonban volt, gyorsan be akartam zárni az ajtót a mögötte ismét támadni készülő férfi előtt.

Az elkövetőnek azonban még sikerült az ajtó közé dugni kezét és feljutott. A vezetőfülkébe rontott és belém rúgott.


Majd az az asszony következett, aki akkor érkezett a megállóba. A haját és táskáját megragadva kegyetlenül a földhöz csapták és rugdosták.

Végül sikerült felszállnia. Én közben a rendőrség ügyletét és a diszpécser szolgálatunkat riasztottam, mert mást nem tehettem.” – fogalmazott. Vass György az MVK ZRT munkatársa érdeklődésünkre elmondta, hogy közfeladatot ellát személy elleni erőszak és rongálás miatt tettek feljelentést. Munkatársuk pedig a gyógyulás idejére teljes táppénzben részesül.
A rendőrség kérése:
A megtámadott ismeretlen asszony és az őt megvédő ismeretlen férfi jelentkezését várják a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán telefonon az 514-511/25-56-os számon, vagy az ingyenesen hívható 107-es segélyhívón.
PT

Kapcsolódó anyagok:

  • Verekedés a szórakozóhelyen
  • Tíz hónap – négy perc miatt
  • Déja vu “családi háború” Arlón







  • hirdet�s