Rózsatőgyűjtő flashmob a belvárosban

Akt.:
Rózsatőgyűjtő flashmob a belvárosban
Miskolc – Az esemény után a körülbelül tíz tő rózsát bevitték a városháza portájára.

Valamivel kevesebb mint egy tucatnyian vettek részt (a szervezőkkel együtt) a Miskolcnak Hangja Van csoport csütörtök délutáni flashmobján a miskolci Szent István téren. Tyetyák Zoltán és Oláh Benjámin (Miskolcnak Hangja Van) köszöntötte a családias hangulatú eseményen az egybegyűltetek, majd Oláh Benjámin, a „demonstratív ételosztás” kitalálója elmondta: vannak olyan emberek, akik nem engedik, hogy egy adománytól megfosszák a várost. „Ez öröm! Szomorú vagyok viszont, hogy az emberek éhségét arra használták fel, hogy bennünket bántsanak”. – mondta, aztán úgy fogalmazott, hogy a rendezvény az előző esemény utóélete. „Meg kell védeni Miskolc közösségét attól, hogy nyolc szál rózsáért tényleg 400 ezer forintot fizessen a miskolci városvezető csak azért, hogy bebizonyítsa: igaza van. De ez nem így van” – fogalmazott.

ÉM-JLI


Megtépázott gyep és kitaposott rózsák az ételosztás után

2015.04.09. | Miskolc – Szerda délutánig ugyan nem érkeztek bejelentések a Miskolci Önkormányzati Rendészethez arról, hogy a kedd délutáni élelmiszerosztás nyomán károk keletkeztek volna a Szent István téren és környékén. Koczák Szilvia, a városháza sajtószóvivője azonban arról tájékoztatott bennünket, hogy nem sokkal később a Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai egy lakossági bejelentést követően helyszíni bejárást tartottak a téren. tovább »