Rózsafüzért és szentképeket vettek el a 85 éves sértettől Arlón – rablás miatt kerültek előzetes letartóztatásba

Rózsafüzért és szentképeket vettek el a 85 éves sértettől Arlón – rablás miatt kerültek előzetes letartóztatásba
© Illusztráció
Arló, Miskolc – A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2018. június 28-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a fiatalkorú gyanúsítottnak és két felnőttkorú társának, akik a rendelkezésre álló adatok szerint Arlón, 2018. május 25-én este 6 óra körül feltartóztatták az éppen arra járó 85 éves sértettet.

A gyanúsítottak az idős sértettet testszerte bántalmazták, majd elvették tőle táskáját a benne lévő rózsafűzérrel, szentképpel és lakáskulccsal együtt. A sértett a bántalmazás következtében, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A gyanúsítottakkal szemben rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A bűncselekmény jelentős tárgyi súlyú, a fiatalkorú gyanúsított 5 évig, a felnőtt korú gyanúsítottak akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők, mely miatt fennáll szökésük, elrejtőzésük veszélye. Feltehető, hogy a gyanúsítottak a szabadlábon hagyásuk esetén a sértett befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítenék a bizonyítást. Figyelemmel a gyanúsítottak előéletére és életmódjára, megalapozottan feltehető az is, hogy újabb bűncselekményt követnének el. Mindezekre figyelemmel a nyomozási bíró a gyanúsítottak előzetes letartóztatását elrendelte.

A bíróság döntése a fiatalkorú gyanúsított vonatkozásában jogerős, míg a felnőtt korú gyanúsítottakat érintően nem emelkedett jogerőre.

– ÉM –