Sport

2013.09.06. 07:54

39. Kassa Rali - Szövetkezni Gumifortunával

A hétvégi, 39. Kassa Ralin Spitzmüller Csaba és Juhász István hibamentes verseny szeretne futni.

A hétvégi, 39. Kassa Ralin Spitzmüller Csaba és Juhász István hibamentes verseny szeretne futni.

Spitzmüller Csaba és Juhász István ott lesz a 39. Kassa Ralin. Ez nem volt kérdés, de a nevezési listát erősen böngészni kell, amíg rátalálunk a kettősre. Veszprém után ezúttal is hátra sorolták a korábbi bajnokot, ezért pedig – érthetően – bosszús volt a hétvégi, aszfaltos viadal előtt.

- A ralisportban elért eredményeim és a külföldi prioritásom úgy látszik, hogy nálunk semmit nem számít. Veszprém után ismét egy méltatlan, 21-es rajtszámot akasztottak a nyakamba. Pedig legutóbb megígérték, hogy figyelni fognak erre, de lehet, hogy én értettem félre. Arra fognak gondosan ügyelni, hogy nehogy előrébb kerüljek a mezőnyben. Bosszant, persze, hogy bosszant a dolog, hiszen ez óriási hátrányt jelent a számunkra. Miskolcon és Veszprémben is defekteket szenvedtünk, ami a magas rajtszámnak is köszönhető. Ez pedig alaposan rányomta a bélyegét a korábbi szereplésünkre, hiszen ha versenyben maradunk, akkor mindkét helyszínen jóval előrébb végezhettünk volna.

Várja az esőt

A rajtszám mizéria ellenére Spicék maximálisan igyekeznek felkészülni az előttünk álló hétvégére. Abban bíznak, hogy a technika és a defekt ördöge ezúttal elkerüli őket, és csak a pályán nyújtott eredmény dönti majd el a versenyt. A korábbi magyar bajnok csak azt sajnálja, hogy vélhetően száraz körülmények között kell bizonyítani, Spici örült volna egy kis csapadéknak.

- Szerettem volna ezeken a csúszós pályákon vízben autózni, ez ugyanis csökkenti a technikák közti különbséget – indokolta meg a miskolci pilóta. – Erre most kevés az esély, de így is izgalommal és érdeklődve várom a szombati és a vasárnapi gyorsasági szakaszokat. Kicsit tartok attól, hogy a hosszú, 28 km-es pályán mi lesz, de igyekszünk fölvenni a verseny a magyar és a szlovák élmezőnnyel. A többieknek azért némi fórjuk lesz velünk szemben, mert ők tavaly két mostani pályán már autóztak, én pedig már évekkel ezelőtt versenyeztem Kassán. Szerencsére az autóban nagyon hamar megtaláltuk az összhangot, a veszprémi második napon István tökéletesen irányított. Ebből indulunk ki. Kell egy jó itiner, a pozitív hozzáállás és egy tökéletes versenyzés. Ha mindez meglesz, és Gumifortuna is mellénk áll, akkor végre olyan eredményt érhetünk el, amire valóban képesek vagyunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!