Rövidpályás úszó Eb – Cseh az Európa-csúcs ellenére elégedetlen

Netánja – Cseh László nem elégedett azzal, hogy kontinenscsúccsal lett aranyérmes vasárnap az izraeli Netánjában zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon 200 méter pillangón, mert világrekordot szeretett volna elérni.

Cseh – aki három elsőséggel zárta a viadalt – az M4 Sportnak elmondta: a világcsúcsot célozta meg, de olyan sokkal vezetett a többiek előtt, hogy szinte egyedül kellett úsznia.

“Kicsit elégedetlen vagyok a világcsúcs elmaradása miatt. Látszik, hogy kell még edzeni, hogy ez sikerüljön” – mondta Cseh.

Hosszú Katinka hat arany- és egy ezüstérmet szerzett Netánjában, utolsó számában, 400 méter gyorson kapott ki.

“Talán örülök is ennek, mert van, ami motivál a továbbiakban. Összességében jobban sikerült ez az Eb, mint ahogy reméltem. A 400 méter gyorson még soha sem úsztam négy percen belül, most ez is összejött” – mondta a kontinensviadal legeredményesebb úszója.
Kapás Boglárka Hosszú mögött csapott célba és lett harmadik.

“Rég versenyeztem ilyen jót. Ahogy elterveztem a taktikámat, úgy alakult. A táv második felében indultam el. Annak ellenére lettem bronzérmes, hogy a 400 gyors nem a főszámom”.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés