Rövidebbek lehetnek a kórházi várólisták

Miskolc – A rendelésen a beteggel már csak a teendőket kell megbeszélni.

Egy a „Miskolc és agg­lomerációja digitális közösség” című program célkitűzéseihez kapcsolódó fejlesztés bemutatóját tartották tegnap Miskolcon. A bemutatón jelen volt dr. Kriza Ákos polgármester. A mintegy 10 millió forintos összköltségű fejlesztés segítségével – melyet az önkormányzat finanszírozott – a városban praktizáló háziorvosok a rendelőjükben használt szoftverből el tudják érni a kórházak, szakrendelők informatikai rendszerét – ismertette Szerényi László és Markovics Gyula a szoftvert fejlesztő Praxis Medical System Kft képviselője. Így a háziorvosok számára elérhetővé válnak a város egészségügyi intézményeibe utalt betegeknek a szakorvosi leletei, tételes laboreredményei, a kórházi zárójelentések. A fejlesztésnek köszönhetően a páciensekre vonatkozó egészségügyi dokumentumok bármikor letölthetőek, elolvashatóak, s ha rendelésre megy a beteg, már csak a teendőket kell megbeszélni vele.

Beutaló, időpontfoglalás

A tájékoztatón bemutatták – egy virtuális beteg adataival – a leletlekérdezés folyamatát, melyet naprakészen frissít a rendszer a TAJ szám alapján azonosítva a pácienseket. Szintén látható volt egy orvosi beutaló elkészítése, mely segítségével a kívánt vizsgálat adatait rögzítették, a szakrendelő helye, a rendelés időpontjának meghatározásával, így rövidebbek lehetnek a kórházi várólisták. A rendszer segítségével – a kórházi adatok birtokában – akár a kezelő orvos személye is kiválasztható – tudtuk meg. A háziorvosok rendelkeznek a szoftver működtetéséhez szükséges technikai felszerelésekkel, a kórházaknál szükséges még kismértékű informatikai fejlesztés – jegyezte meg Szerényi László ügyvezető. Ez utóbbi elősegítésére ígéretet tett dr. Kriza Ákos.

ÉM-PGY