Rövid, vb szintű pályán

Tóth Péter
Tóth Péter
A rajt elfogadható volt, de nyilván van még mit fejlődni a soron következő versenyeken a miskolci Hankó László, Tóth Péter egységnek.

Egerben ugyanis egy kategória nyolcadik, abszolút huszonkettedik pozícióval értek célba. De ott voltak a Dobó-téren, ami minden autóversenynek az alapja az eredményesség szempontjából. Sok idő azonban nincs rágódni a hevesi történéseken, már előre kell tekinteni, hiszen a Mitsubishi EVO IX-es, a hazai versenyen bizonyítani szeretne a miskolci egység.

– Egerben a második napon találtunk magunkra, nagyon hiányoztak a tavaly kiesett versenykilométerek – értékelt Tóth Péter navigátor. – A verseny második felében már olyan időeredményeket produkáltunk, ami biztató lehet a folytatást tekintve. Éppen ezért remélem, hogy sikerül előrelépni, és a kategóriában az első hatban ott tudunk majd lenni hazai körülmények között. A nyitányon egy kicsit eltaktikáztuk magunkat a gumikkal, és egy kis technikai hibánk is akadt. Az egyik turbócsövön volt egy apró lyuk, ami csak a végén derült ki. Természetesen ezt kijavítjuk, és ezáltal remélhetőleg még erősebbek leszünk.

A jobb egyes ülésből nézve is komoly kihívás következik a rallysok számára. A Bükk, Parasznya és Sáta is maximális koncentrálást igényel, de a többi szakaszon sem lehet majd „lazsálni”.

– A kemény dolgot mindenképpen a BükkszentkeresztBükkszentlászló jelenti majd – folytatta Tóth Péter. – Azt kell mondjam, hogy az egy rövid vb-szintű pálya, így aztán mindenki előtt komoly kihívás lesz ez az aszfaltcsík. Nekem külön pikantéria, hogy alig egy kilométerre lakom tőle, a gyerekkoromat pedig szintén nem sokkal arrébb töltöttem el. Ezt a szakaszt ismerem a legjobban a világon, de ami nehézséget okozhat majd, hogy elég nagyok az etap távolságok. Ezért figyelni kell majd az autóra, és végig koncentrálni kell.

Tóth Péter végezetül megjegyezte: a legnépesebb csoportban, vagyis az N kategóriában szeretnének az első hat között végezni, de abszolútban is az előrelépés a cél. A navigátor 2005-ben elhódította a legjobb miskolci navigátornak járó Ajtay Sándor vándor díjat, amit ha meg tudna ismételni, akkor igazán boldog lenne.








hirdetés








hirdet�s