Rossz pálya (a) lett

Daugavpils – A salakmotoros lengyel II. liga 2. fordulójában a több, mint 1200 kilométerre található Daugavpils vendége volt a miskolci ligacsapat.

– Nem akarom a külső körülményekre fogni az eredményt, a vereséget, de néhány dolog mellett nem mehetek el szó nélkül – nyilatkozta lapunknak telefonon a helyszínről Jacsó Tibor, a népkerti csapat elnöke. – Mivel ez helyszín a Grand Prix-ben, vagyis az egyéni világbajnokság egyik futamának is otthont ad azt gondoltuk, hogy korrekt pálya fogad minket. Enyhén fogalmazva is pontosan az ellentétjét kaptuk… Persze mondhatja bárki, hogy az ellenfél is ezen a pályán motorozott. Annyira rossz volt, annyira nem feküdt nekünk a pálya, hogy a meccs elején megléptek a hazaiak, míg mi csak kapaszkodtunk. Ha mi ilyen pályát készítenénk otthon oltári botrány lenne belőle. A vizes salakon Slaczka a tréningen nagyot esett: rázuhant a műtött térdére, ami után járni sem tudott. Ez is érvágás volt.

A Speedway Miskolc elnöke hozzátette azt is: tavaly harmincnégy, míg ezúttal huszonegy ponttal maradt alul csapata. Sőt! A miskolci visszavágón nyertek Tihanyiék.
– Szorosabb találkozóra készültünk, de most már előretekintünk az április 22-ei Prága elleni meccsre – mondta Jacsó Tibor. – A csehek ellen minden erőnkkel azon leszünk, hogy megszerezzük idei első győzelmünket.

JLI

Jegyzőkönyv
A salakmotoros lengyel II. liga 2. fordulójában
SC Lokomotiv Daugavpils – Speedway Miskolc 57:36
Daugavpils, 5000 néző.
Lokomotiv Daugavpils (lett): Laguta 15, Ivanov 6, Bajerski 12, Gatijatov 2, Dudek 6, Karavackij 0, Giruckij 2, Bogdanov 14.
Speedway Miskolc: Tihanyi 4, Ślączka 0, Stefáni 6, Ekberg 8, Szatmári 7, Kovács R. -, Pydzik 0, Tabaka 5+6 (3×2/joker)

 








hirdet�s