Rossz időben több a baleset is

Az egyik az árokban, a másik a szántóföldön kötött ki vasárnap délután
Az egyik az árokban, a másik a szántóföldön kötött ki vasárnap délután - © Fotó: ÉM
Miskolc – Azt, hogy téli időszámításba léptünk, nemcsak a nemszeretem idő jelzi, hanem a balesetek is.

Esik az eső, hideg van, hajnalban akár fagy is, nagy a köd, folyamatosan szitál valami, az úttest pedig nyálkás, csúszós, amit néha már csak akkor veszünk észre, ha késő.

Több baleset

Vannak az évnek olyan időszakai, amikor a statisztikák alapján is több baleset történik az utakon. Ilyen például a szeptemberi iskolakezdés, amikor leesik az első hó, illetve a kettő között az az időszak, amikor beköszönt a rossz idő. Így volt ez most is, hiszen az elmúlt két hétben akadtak balesetek szép számmal, volt olyan reggel, amikor például a 37-es bevezetőtől Miskolc belvárosáig három ütközés borzolta a kedélyeket és növelte a reggeli forgalommal járó egyébként sem kis sorok hosszúságát.

A helyzet „állatorvosi lova” a zsolcai körforgó Miskolc határában, egészen pontosan a befelé jövő, úgynevezett surranósáv, ahol téli időszakban egymást érik a balesetek. A kanyar íve nem teszi lehetővé, hogy nagy sebességgel abszolválja valaki, az M30-as alatt pedig a hűvösebb hajnalokon könnyen válik csúszóssá, jegessé az úttest. Az elmúlt néhány évben volt már ott koccanás is nem egy, de jellemzőbb a „szóló” baleset, amikor megcsúszik az autós, és a korlátnak csapódik. Nem véletlenül van az út mindkét oldalán szalagkorlát, hiszen mély árok van az út mellett, amelyben a korlát ellenére is megfordult már néhány autó. Az elmúlt tél végén többször még a korlát lábait is kiszakították, emiatt megerősített és mélyebbre ásott elemeket helyeztek ki.

A Magyar Közút és a rendőrség szakemberei közösen tekintették át a helyszínt és kerestek megoldásokat. Az a döntés született, hogy az érintett útszakaszon sebességkorlátozást vezetnek be – ez már megtörtént, 40 kilométeres óránkénti sebességhatárral –, és tábla figyelmeztet a veszélyre. A nyáron nem volt itt gond, azonban az elmúlt napokban ismét megszaporodtak a balesetek, volt példa arra, hogy a megcsúszott, majd körbefordult autóba belecsapódott egy másik, vasárnap kora délután pedig egy fehér Astra ismét az árokban kötött ki. A szalagkorlát ennek ellenére még tartja magát.

Jó tanácsok a rendőrségtől

De mire is kellene figyelnünk ebben az időszakban, hogy elkerüljük a bajt? A megváltozott időjárási viszonyok még intenzívebb odafigyelést igényelnek az utakon – figyelmeztet a megyei rendőr-főkapitányság. A legjobb baleset-megelőzés a szabályok betartása, de egyéb, vezetéstechnikai jó tanácsokat is megosztottak lapunkkal. Elindulás előtt tisztítsuk meg az autót a hótól, a jégtől, hogy a kilátás minden irányba biztosított legyen! Ugyanez vonatkozik a világító berendezések láthatóságára is. A jármű belső páramentesítő berendezéseit is ellenőrizzük! Vezetés közben fontos, hogy az oldalirányból érkező gyalogosokat, kerékpárosokat és a többi gépjárművezetőt is észleljük.

Tartsunk nagyobb követési távolságot, és az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedjünk! Ezekben a hónapokban jellemzően sok a pályaelhagyással járó és a követési távolság nem megfelelő megválasztásából eredő baleset. Minél hamarabb szereltessük fel a téli gumit, mert 7 Celsius alatt a nyári gumik tapadása nem biztonságos. Tartózkodjunk a hirtelen kormánymozdulatoktól!

Látni és látszani

Legyen téli szélvédőmosónk, és az autóba készítsünk be jégoldó spray-t, jégkaparót és páramentesítőt. Ködös időben, rossz látási viszonyok között nem elég csak az autó menetjelző lámpáját használni, mindenképpen szükséges a fényszórókat is bekapcsolni. Az őszi, téli időszakban gyakrabban fordulnak elő olyan helyzetek, amikor rosszak a látási viszonyok, borúsabb az idő, előbb is sötétedik, tehát fokozottan kell figyelni arra, hogy az utakon közlekedők jól lássanak és látszódjanak.

Horváth Imre


Zebrán döntötte fel a gyalogost egy Citroen Miskolcon
Miskolc - Személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset történt hétfőn délután Miskolcon a Futó utcán. A helyszínen szerzett információink szerint egy gyalogos haladt át az Egri utca kereszteződésben a kijelölt gyalogátkelő helyen, amikor egy szemből kanyarodó Citroen feldöntötte a járókelőt az...

Ongaújfalu - Személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset történt vasárnap délután a 3-as számú főúton, az ongaújfalui elágazásnál.A helyszínen szerzett információink szerint, egy Opel Astra kanyarodott ki Szikszó irányába Ongaújfalu felől, és már megtett egy jó pár métert a főúton, amikor a háta...

Fejre állt egy Opel a Harsányi úton
Harsány, Miskolc - Felborult egy Opel pénteken a Harsányi úton. A helyszínen szerzett elsődleges információink szerint egy Opel Corsa haladt Miskolc felé, amikor az egyik erős balos kanyarban, egy szemtanú elmondása alapján a német kisautó valamiért megdobódott és a szemközti sávba sodródott. Ott...

Fa állította meg az Opelt Miskolcon
Miskolc - Személyi sérüléssel végződött az a közlekedési baleset, ami csütörtökön történt Miskolcon az Erzsébet királyné utcán. A helyszínen szerzett elsődleges információink szerint egy Kia Ceed állt meg forgalmi okok miatt a Szabó Zoltán utcai kereszteződésnél, hogy balra kanyarodhasson. ...