Röplabda Magyar Kupa: Miskolcra érkezik a Vegyész

Akt.:
Röplabda Magyar Kupa: Miskolcra érkezik a Vegyész
Miskolc, Kazincbarcika – A férfi röplabda Magyar Kupa, 1. fordulójában, a 8 közé jutásért a MEAFC a Vegyész RC együttesét fogadja kedden este.

Miskolci EAFC – Vegyész RC-Kazincbarcika
(Miskolc-Egyetemváros, E/4-es tornaterem, kedd, 19.00)

Barócsi Ákos, a MEAFC szakosztályvezetője: – Amikor beadtuk a nevezésünket a kupára, nem gondoltuk, hogy már az első fordulóban Magyarország egyik legjobb csapatát fogjuk megkapni ellenfélként. Nagy dolognak tartjuk, hogy a Vegyész hozzánk látogat, kíváncsiak vagyunk arra, hogy mit tudunk produkálni, hiszen nálunk senki sem profi. Nagy izgalommal vártuk ezt a napot, jó meccsre, jó hangulatra számítunk, már azt is bravúrnak tartanánk, ha egy szettet el tudnánk csípni. A szakosztályunk három éve alakult, elértünk már sikereket az egyetemi, valamint a regionális bajnokságban, tehát elindultunk azon a bizonyos úton. Várjuk a nézőket, szurkolókat a helyszínre, a mérkőzés megtekintése díjtalan.

Toma Sándor, a VRCK vezetőedzője: – Örülök annak, hogy a miskolci egyetemisták neveztek a Magyar Kupára, hiszen ezzel helyben ők is hozzájárulnak a sportág további népszerűsítéséhez, a hírveréshez. Nagyon lelkesen állnak a röplabdához a MEAFC-nál, biztos vagyok abban, hogy a csapatuk hajtani fog ezen a mérkőzésen. Sok embert ismerünk a miskolciaktól, hiszen többek között Csizmadia János, Bagó László, Tóth Milán és Germuska Péter is volt korábban klubunk keretében. A két csapat között jelentős az osztálykülönbség, ez azonban nem jelenti azt, hogy akik nálunk pályára lépnek, azoknak nem kell mindent beleadniuk, sőt! Természetesen szeretnénk továbbjutni, ám amíg fizikálisan bírni fogja, addig bizonyosan kemény ellenfél lesz a MEAFC.








hirdet�s