Helyi közélet

2013.03.01. 16:26

Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal döntője szombaton

Budapest, 2013. március 1., péntek (MTI) - Szombaton eldől, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot az 58. Eurovíziós Dalfesztiválon májusban a svédországi Malmőben. A Dal című showműsort, a magyar válogatóverseny fináléját, amelybe nyolc produkció jutott, az M1 és a Duna World élőben közvetíti.

Budapest, 2013. március 1., péntek (MTI) - Szombaton eldől, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot az 58. Eurovíziós Dalfesztiválon májusban a svédországi Malmőben. A Dal című showműsort, a magyar válogatóverseny fináléját, amelybe nyolc produkció jutott, az M1 és a Duna World élőben közvetíti.

Az 58. Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének végső szakaszába került harminc dalból három elődöntő és két középdöntő után alakult ki a nyolcas döntő mezőnye. Szombaton közülük választ ki előbb a zsűri négy dalt, végül a tévénézők sms-szavazatai döntik el, ki lesz a győztes.

A Dal szombati adásában látható dalok közül négyet a zsűri - Rúzsa Magdi énekesnő, Rákay Philip, az M1-M2 intendánsa, Rakonczai Viktor zeneszerző, producer, Walkó Csaba, a Compact Disco frontembere és Csiszár Jenő rádiós műsorvezető - juttatott a döntőbe. Így került a fináléba Kállay-Saunders András My Baby című dala (szerzők: Kállay-Saunders András, Burai Krisztián, Bodóczki Ernő, Leslie Tay, John Alexis és Pataki Tamás), Rácz Gergő előadásában a Csak állj mellém (Rácz Gergő, Geszti Péter), Vastag Tamástól a Holnaptól (Szabó Zé, Szente Vajk), illetve Radics Gigitől az Úgy fáj (Kelemen Huba, Jack D. Elliot, Skylar Thomson, Jánosi).

A közönség szavazataival lett döntős Cserpes Laura Élj pont úgy című dala (szerzők: Kolozsvári Tamás, Krajczár Péter, Tabár István), Keresztes Ildikótól a Nem akarok többé játszani (Köteles Leander, Deutsch Gábor, Tisza Gergely), Agárdi Szilvi és Pál Dénes duettje, a Szíveddel láss (Szabó Zé, Molnár Tamás), valamint ByeAlextől a Kedvesem (Márta Alex, Palásti Kovács Zoltán Zoohacker).

"A Magyar Televízió minden esztendőben olyan tehetségeket szeretne találni, akikre mindannyian büszkék lehetünk, és akik mögé fel tud sorakozni egy egész ország. Így volt ez 2011-ben Wolf Kati, tavaly pedig a Compact Disco esetében is" - hangsúlyozta korábban Rákay Philip. Az intendáns kiemelte, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválnak évről-évre százmilliós nézettsége van, az ott elhangzó magyar dal országimázs-formáló három perc.

Az 58. Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet május 14. és 18. között Malmőben rendeznek, 39 ország képviselője fog indulni. A magyar válogatóverseny, A Dal című show saját fejlesztésű produkció, amely közmédiás szerkesztők ötlete alapján valósul meg már második éve. A Dalba a tavaly év végi határidőig 244 dalt neveztek.

A dalfesztivált idén azért rendezi Svédország, mert tavaly a bakui versenyen Loreen svéd énekesnő győzött Euphoria című dalával. A Compact Disco 2012-ben a 24. helyen végzett a Sound of Our Hearts című dallal. A fesztivált az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) 1956 óta rendezi meg, a Magyar Televízió kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta közvetíti a fesztivált.

Az Eurovíziós Dalfesztivál korábbi indulói közül sokan világsztárrá váltak, köztük a svéd ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows, az izraeli Ofra Haza vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában