Robbanások a két Korea határvidékén

Feltehetően egy észak-koreai tüzérségi gyakorlat robbanásait lehetett hallani pénteken a dél-koreai Jonpjong-szigeten – közölte a dél-koreai védelmi minisztérium.

A sziget lakosai a robbanásokat hallva légvédelmi óvóhelyekre menekültek. Kedden négy ember halt meg a szigeten, miután az észak-koreai hadsereg tüzérségi lövedékeket lőtt ki a területre.

A robbanásokat helyi idő szerint dél és délután három óra között lehetett hallani az Észak-Koreához közel eső dél-koreai szigeteken – mondta el a szöuli védelmi minisztérium szóvivője az AFP francia hírügynökségnek. A dél-koreai hadsereg közlése szerint egyetlen lövedék sem csapódott be a déli területekre. Feltehetően tüzérségi gyakorlat volt – közölte a dél-koreai védelmi szóvivő.

A YTN dél-koreai televízió információi szerint nagyjából húsz lövedéket lőttek ki, amelyek mind észak-koreai területen értek földet. A kedden megtámadott Jonpjong-sziget lakosai azonban a robbanásokat hallva rémülten menekültek a légvédelmi óvóhelyekre – közölte a televízió helyszínen lévő tudósítója.

A sziget elleni keddi tüzérségi támadásban négy ember halt meg, és 18-an megsebesültek, valamint több ház kigyulladt. Szöul válaszul nyolcvan lövedéket lőtt ki az észak-koreai tüzérségi állásokra.
– Független Hírügynökség –








hirdetés




hirdet�s