Robbanás az olajfinomítóban – A tűzoltók levonultak a helyszínről

Zalaegerszeg, 2012. május 18., péntek (MTI) – A tűzoltók befejezték a beavatkozást pénteken kora délelőtt a Mol zalaegerszegi olajfinomítójánál történt üzemzavarnál, a tűzvizsgálat és az iparbiztonsági vizsgálat a Mol szakembereivel közösen folyik tovább – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az üzemben hajnalban történt baleset kapcsán.

Wéber Antal a megyei védelmi bizottság sajtótájékoztatóján mondta el, hogy a baleset egy 6-8 méter átmérőjű, fémborítású, merevtetős tartálynál történt. Ennek tetején a déli, délnyugati oldalon 3-5 centiméter mélységű rést nyílt a tartály bitumennel történt feltöltése közben.
Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy mekkora volt a detonáció ereje, a katasztrófavédelmi igazgató úgy fogalmazott: a szemtanúk szerint nem volt nagy erejű, “pukkanásként” lehet leírni, de “kellett hozzá akkora energia, hogy szétnyíljon tőle a fém borítás”. A tároló megbontása után tudják pontosabban meghatározni, de ennek következtében lobbanhatott be az éppen töltődő tartály nagyjából tíz százalékát kitevő bitumen, illetve az a felett lévő gázok és gőzök.
Rigó Csaba kormánymegbízott, egyben a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke is azt hangsúlyozta, hogy “nem volt hatalmas detonáció, Zalaegerszeg nincs romokban”, csupán egy műszaki üzemzavar történt.
A Mol automata védelmi és biztonsági rendszere azonnal észlelte a történteket. A riasztáskor még a legmagasabb készültségi fokozattal helyszínre vonuló tűzoltók hamarosan megállapíthatták, hogy nincs nagy veszély – tette hozzá.
Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivőjének korábbi tájékoztatása szerint az üzemzavar hajnali fél négykor történt, a feltöltéskor a tartály nagyobb része még üres volt. Az eset során személyi sérülés nem történt.
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egységei a legmagasabb riasztási fokozat alapján vonultak ki a helyszínre, ahol a helyi létesítményi tűzoltókkal együtt kezdték meg a beavatkozást, a tartályt és az abban lévő bitument nitrogénnel és gőzzel hűtötték le.
A Mol közleményében úgy fogalmazott: a tartály teteje “műszaki meghibásodás miatt felhasadt, a kiáramlás helyén tűz keletkezett”. Az üzemi személyzet a tüzet a tűzoltóság kiérkezése előtt eloltotta.
Az olajtársaság arra is kitért, hogy “a környezetbe minimális – nem kimutatható – mennyiségű légnemű káros anyag került, amely a lakosságot nem veszélyeztette”.
A kár mértéke meghaladja a tízmillió forintot, a finomító a reggeli óráktól ismét teljes kapacitással működik.
A hajnali órákban az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy a finomító a szokásos rendben üzemelt, a bejárat környékén a járműforgalmat sem kellett korlátozni. Kívülről is csupán a tartály hűtéséhez használt felszálló gőz látszott, egyéb jele nem volt a történteknek.

– MTI – 








hirdetés




hirdet�s