ŰRKUTATÁS – India megkezdte a visszaszámlálást a holdrakéta indítása előtt

Hétfőn megkezdték az indiai holdrakéta indítása előtti visszaszámlálást. Az automata űrhajó fellövésével India óriási lépést tesz arra, hogy utolérje Japánt és Kínát az egyre élesedő ázsiai űrversenyben.

A Csandrajaan-1-et október 22-én, szerdán indítják indiai gyártmányú rakétával a dél-indiai sriharikotai űrbázisról. A központ igazgatójának bejelentése szerint minden tökéletesen a tervek szerint megy.

Az indiai űrhajó két éven át fogja kutatni a Hold-felszín geológiai, ásványi és kémiai jellemzőit. A begyűjtött adatokat India megosztja más országokkal.

Kína tavaly októberben, Japán pedig idén szeptemberben szintén Hold körüli pályára állított egy-egy robotűrhajót. Kína nemrég hajtotta végre sikerrel első űrsétáját, és azt tervezi, hogy 2020-ra kínai űrhajós lép a Föld kísérő bolygójára.

Az ázsiai országok között egyre nagyobb a verseny azért, hogy melyik száll le előbb a Holdon, több mint három évtizeddel az utolsó amerikai holdutazás után.

Eddig csak az Egyesült Államok tudott embert küldeni a Holdra. Az Apollo program keretében 1969 és 1972 között 6 holdraszállást hajtottak végre, 12 űrhajóssal.

India 1963-ban kezdte el az űrkutatást, akkor még inkább tudományos, nem pedig kereskedelmi céllal. Az első hazai gyártmányú műholdat 1980-ban bocsátotta fel, szintén indiai rakétával.

A dél-ázsiai ország tavaly áprilisban lépett be a nemzetközi kereskedelmi űrpiacra, amikor rakétájával egy olasz űreszközt állított pályára, januárban pedig egy izraeli kémműholdat vitt ki a világűrbe indiai hordozó.








hirdet�s