Őrizetben a nagyon alkalmatlan autós

Alkalmatlansága miatt három eltiltása is volt a járművezetéstől, mégis nyugodtan ült volán mögé az a budapesti férfi, aki végül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kölcsén bukott le. A rendőrök őrizetbe vették, gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.

Három érvényben lévő, jogerős határozat is eltiltotta a járművezetéstől azt a 32 éves férfit, akit a Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség rendőrei csütörtökön este állítottak meg autójával – közölte Fülöp Gergely rendőr százados, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken a Független Hírügynökséggel. A budapesti lakhelyű férfit a rendőrök őrizetbe vették, és gyorsított eljárásban állítják bíróság elé. Mint kiderült, a férfit korábban is többször eltiltották már a járművezetéstől – mindannyiszor alkalmatlanság miatt.

Hogy konkrétan miért volt alkalmatlan a járművezetésre a férfi, akit ez láthatólag egyáltalán nem zavart a vezetésben, azt egyelőre nem tudni.