Őrizetbe vettek két debreceni rendőrt

Őrizetbe vettek két debreceni rendőrt
Őrizetbe vett a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal két debreceni rendőrt, akik néhány hete lefoglaltak tulajdonosától egy csempészett cigarettával megrakott furgont, majd a dohányárunak nyoma veszett.

A nyomozók először álrendőrökre gyanakodtak, ám rövid idő alatt kiderült, hogy valódi rendőrök a tettesek. A megyei rendőrök lopás miatt kezdtek nyomozni, miután kiderült, hogy július végén az abdai benzinkútnál két rendőregyenruhás lefoglalt egy Citroen kisteherautót, amely tele volt zárjegy nélküli cigarettával – tájékoztatta a Független Hírügynökséget a rendőrségi szóvivő.

Kovács Krisztina elmondta, hogy később a furgont megtalálták egy másik településen, a csempészárunak azonban nyoma veszett. Először álrendőrökre gyanakodtak, azonban a meghallgatások során kiderült, hogy mind az intézkedésből, mind pedig az egyenruhások felszereléséből arra lehet következtetni, hogy a bűncselekményt valódi rendőrök követték el.

A rendőrök átadták az ügyet a megyei ügyészségi nyomozó hivatalnak, amelynek munkatársai szerdán őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki a Debreceni Rendőrkapitányság állományába tartozó két rendőrt. Dr. Vántus Rabán, az ügyészség hivatalvezetője elmondta, hogy az elfogottakat egyrészről hivatalos személyként, e jelleg felhasználásával elkövetett zsarolással gyanúsítják, amely a furgon “lefoglalásakor” valósult meg.

Gyanúsítják még őket ezen kívül lopással is, ugyanis az intézkedésük közben használt gépkocsira aznap reggel loptak egy rendszámot. A két férfit ma hallgatja meg a bíróság és dönt előzetes letartóztatásukról.








hirdet�s