Rio 2016 – Több ország súlyemelőit is eltilthatják az olimpiai részvételtől

Budapest – Jelen állás szerint négy ország súlyemelőit fenyegeti az a veszély, hogy nem állhatnak rajthoz az augusztusi, Rio de Janeiró-i olimpián, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) újravizsgáltatta a 2008-as és a 2012-es nyári játékokon levett doppingmintákat.

A tucatnyi sportágat sújtó “utólebukási” folyamatban a súlyemelés jelenleg hét pekingi és tíz londoni pozitív mintával érintett.

A sportági világszövetség (IWF) Bulgáriát már eltiltotta az indulástól súlyemelőinek korábbi nagyszámú doppingesete miatt, a NOB-féle újratesztelések nyomán pedig Oroszország, Kazahsztán és Fehéroroszország felfüggesztésére kerülhet sor, ami az olimpiáról való kizárást jelentheti.

“A NOB által meghirdetett zéró tolerancia jegyében a cél az, hogy Rióban ne induljanak el olyan sportolók, akik az előző két olimpián – a labortechnika fejlődésére épülő utólagos vizsgálatok alapján – pozitív mintát szolgáltattak” – nyilatkozta Aján Tamás, az IWF elnöke az MTI-nek, hozzátéve, hogy bonyolult a helyzet.

“Miközben az IWF is következetesen küzd a tiszta sportért, azt is látni kell, hogy az érintett három tagországunkat nem tilthatjuk el azonnali hatállyal, hiszen ezek az esetek még nem zárultak le. Ezek az országok most a CAS-hoz fordulnak, vagyis a nemzetközi Sportdöntőbíróságra mennek, be fogják perelni az IWF-et” – mondta a vezető magyar sportdiplomata. Lehet, hogy az eljárásra a riói olimpia alatt kerül sor, “ami borzasztóan ronthatja a renoméját a NOB-nak és a mi nemzetközi szövetségünknek is” – jelentette ki.

Aján Tamás szerint sokaknál dilemmát okoz, hogy miközben az IWF meg akar felelni a NOB-nak, azzal a nehéz kérdéssel is szembesül, hogy ki lehet-e zárni – nyolc évvel később – országokat, korrekt-e egy ilyen lépés, ami jogi és sportszakmai problémákat is felvet, amellett “rengeteg pénzbe fog kerülni”.

“Mindent megteszünk, hogy sportágunk olimpiai létét biztosítsuk. Ugyanakkor az érintett országoknak, a sportolóknak is meg kell adnunk a jogszerű védekezés lehetőségét” – fogalmazott az IWF első embere, érzékeltetve a helyzet felemás voltát.

“A megfelelő jogi eljárást nem lehet megtagadni tőlük, még ha én is azt mondom: csaló versenyzőkkel, csaló országokkal nem kívánunk együttműködni” – jelentette ki, hozzáfűzve, hogy az idő nagyon sürget, mivel július 18-a a nevezési határidő a riói olimpiára.

– MTI –








hirdetés