Óriási igény lenne az uszodára

Az Észak-Agora levelezôit roppant mód aktivizálta a téma: miért nincs, mikor lesz Miskolcon új uszoda. Az újabb és újabb levelek arról tanúskodnak: az igény nemcsak régi, hanem óriási is.

A témában vitát szervezünk, amelyet szerdán tartunk az ITC székház kamaratermében, délután 4 órától. Ám íme az Agorán futó levelezés – egy töredéke.

Hozzászóltak

Én igazán lokálpatrióta vagyok, de nem tehetek arról, hogy elkapott a sárga irigység mostanában, amikor olvastam, hogy Debrecen jó hárommilliós uszodakomplexum építésébe kezd az ottani egyetemi campuson. Amikor a sok-sok medencével (1800 néző befogadására alkalmas versenypályával, tanmedencével, jakuzzival, szaunával, a verseny- és tömegsport számos egyéb kellékével felruházott létesítménnyel) kapcsolatos adatokat hallottam, a régóta dédelgetett (hitegetett) hasonló miskolci terv is eszembe ötlött. Bő évtizede kerültem a Miskolci Egyetemre, s akkor hallottam arról, hogy „nemsokára” lesz uszoda az Egyetemvárosban is, azóta persze kapavágás sem történt. Fazekas Csaba

Meg kell kérdezni dr. Bessenyei Lajos rektort és az egyetem egyéb döntéshozóit, hogy mennyiért építtették a főbejárat elé azt a grandiózus üvegkockát, majd egy építészt, hogy ugyanennyiből hány medencét építhettek volna az egyetemi diákságnak. Tényleg, kérdezzük meg: Rektor Úr? Kishonthy Zsolt

(…) Hatszázmillió forintot költött el arra, hogy egy amúgy működő bejárati ajtót kicsit föltupírozzanak. Hihetetlen teljesítmény, szerintem ehhez csak gratulálhatunk. Milyen gazdag egyetemünk van nekünk! Legyen ott az uszoda ahol sokan, könnyen tömegközlekedési eszközzel is meg tudják közelíteni – a mozgáskorlátozottak is! Illetve nagy autóparkolóra is van terület. Hogy milyen is egy olcsó uszoda? Talán érdemes Kovács Bertalant (Bercit) megkérdezni, aki talán több száz uszodát ismer belülről szerte a világon. Aki (akik) megépítettik Miskolcon az uszodát azt biztosan „Szentté” avatják a városlakók. Illés Ákos

…A tapolcai projekt felelős vezetői megajánlották a városnak, hogy megépítik a tapolcai gyermekmedence területére a versenyuszodát, a tanmedencéket, az ugrótornyot stb., meg is finanszírozzák és üzemeltetik is, amennyiben a város garantálja a töltésének nemtudomhány százalékát. Gondolom, ezzel nem lehetett volna gond, hiszen az iskolák úszásoktatásáért a város idáig is fizetett – erre pénzeszköznek lennie kell. Nem tudom, mi történt ezután, de lekerült napirendről a tapolcai versenyuszoda, és az általunk eredetileg elképzelt helyszínre került, az egyetem területére. Dicsuk Pál

Annak idején az Egyetem Testnevelési Tanszékének vezetője, Csótai József azzal motivált az egyetemi vízilabdaélet megszervezésében, hogy rövid időn belül uszodája lesz az egyetemnek, a kút megfúrva, a makett készen. Az uszoda természetesen nem készült el.(…)Felmerült egy PPP konstrukcióban létesítendő tanuszoda lehetősége. Erre készítette Bodonyi Csaba úr a terveket. Ennek kapcsán kapott meghívást a városházára a város „vizes életének” – ha jól emlékszem 10 képviselője. A megbeszélésen mind az úszók, mind pedig a vízilabdázók amellett álltak ki, hogy 25×50 mm-es medence épüljön Miskolcon, mert a tanuszoda a versenysportokra nem alkalmas, és amennyiben a tanuszoda megépül, Miskolc legalább újabb 10 évig egyetlen lépést sem tesz uszodaügyben. A megbeszélés azzal zárult, hogy Miskolc Város versenyuszoda építését kezdeményezi. Ebben a szellemben született a közgyűlési előterjesztés és annak jóváhagyása. Azóta a „vizes sportok” képviselőinek véleménye, esetleges segítsége, ötletei senkit nem érdekelt igazán. Tóth László

Én a magam részéről hajlandó vagyok felajánlani egy olyan összeget az uszodaépítés támogatására, ami számomra még elviselhető terhet jelent a havi családi költségvetésemben. Gondolom van sok gazdag vállalkozó Miskolcon és vonzáskörzetében, aki ennél sokkal többre képes. A feltétel természetesen az, hogy nem egy léhűtő, ebből is hasznot húzni akaró társaság kezeli az ügyet (lásd Nemzeti Színház-téglajegyek). Én Szikszóra szoktam átjárni, lévén Felsőzsolcai vagyok. De ha épülne Miskolcon egy uszoda, már csak a munkahelyem miatt is inkább járnék ide. Turóczi Ferenc

Agorára invitáló

Szeretne Ön is részt venni az Agóra levelezői körében? Szeretne minden véleményt elolvasni első kézből, otthon a számítógépén? Csatlakozzon az Agora-levelezők társaságához, küldje el e-mail címét, nevét Szabados Gábor szerkesztőnek (szabados@inform.hu, telefon: 20/219-23-21). További felvilágosítás az Agora működéséről: http://agora.boon.hu








hirdet�s