Rettenet: a vécéből jött fel a patkány Miskolcon

A patkányok kiválóan alkalmazkodnak a városi környezethez is
A patkányok kiválóan alkalmazkodnak a városi környezethez is
Miskolc – Patkányok tűntek fel Miskolcon olyan helyeken, ahol eddig egyáltalán nem voltak rágcsálók.

– Majdnem szívbajt kaptam, amikor egyik este azt látom, hogy az emeleti vécénkből jön felfelé egy patkány – meséli megdöbbenve egy miskolci asszony, aki a Derkovits utcában lakik, tehát tiszta, rendezett környéken. Erről az utcáról igazán nem gondolná senki, hogy patkányok tanyája. – Itt még soha nem láttam rágcsálókat, nem tudom, most miért szaporodtak el.

Egy másik olvasónk is a patkányokkal kapcsolatban hívott bennünket. Azt mesélte, hogy a Csabai kapuban található garázsában vette észre, hogy ott patkányok járnak vagy laknak. A kocsiját is megrongálták, úgy megrágtak benne egy vezetéket, hogy 70 ezer forintos kárt okoztak. Olvasónknak az a gyanúja, hogy a nyomortelepek felszámolása miatt a rágcsálók most új „lakóhelyet” keresnek maguknak.

A házban szaladgált

A bulgárföldi lakótelepről is hívott egy olvasónk. Ő azt mesélte, hogy a Városgazda Kft. emberei 2 hónapja levágták a füvet és megmetszették a bokrokat a házak közötti parkokban. A zöldhulladékot azonban nem szállították el, az hónapokig ott rohadt egy fa alatt. A lakók észrevették, hogy a kupacba belefészkelt egy patkány, még a járatait is látni lehetett. Hiába szóltak a városgazdának, hogy vigyék el a kupacot, ami azóta újabb és újabb háztartási hulladékkal gyarapodott, a másodig telefonbejelentés után szállították csak el. De amíg a kupacban lakott a patkány, a társasházi szemeteskonténerbe járt enni. Egyszer pedig a lakók nagy riadalmára a lépcsőház nyitva felejtett ajtaján beszökött, és ott szaladgált a földszinten. Végül az egyik kukázó kisfiú ütötte le a botjával. Bulgárföldi olvasónk felvetette: a társasházi konténerek nem jól záródnak, így a patkányok ezekben könnyű szerrel találnak maguknak ételmaradékot. Jelezte: erre is megoldást kellene találni.

A patkányok elszaporodásával kapcsolatban kérdéseket küldtünk a miskolci önkormányzatnak és a megyei ÁNTSZ-nek is, várjuk a válaszokat.

– ÉM-HE –