Magyarország

2013.06.10. 17:57

Árvíz - Balog: 133,3 millió forintnyi felajánlás érkezett eddig a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácshoz

Budapest, 2013. június 10., hétfő (MTI) - Az árvíz elleni védekezés segítésére összesen 133,3 millió forintnyi felajánlás érkezett hétfőn 11 óra 30 percig a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácshoz - jelentette be az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatón, Budapesten.

Budapest, 2013. június 10., hétfő (MTI) - Az árvíz elleni védekezés segítésére összesen 133,3 millió forintnyi felajánlás érkezett hétfőn 11 óra 30 percig a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácshoz - jelentette be az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatón, Budapesten.

Balog Zoltán elmondta: a nemzeti összefogás számlájára eddig 80 millió forint, a nemzeti összefogás vonalára pedig 224 ezer hívás érkezett, utóbbi több mint 53 millió forintot jelent.

Kiemelte, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács keretében az öt legnagyobb karitatív szervezet állapodott meg abban, hogy együtt gyűjtik az adományokat és azokat együtt is használják fel.

A miniszter tájékoztatása szerint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Katolikus Karitász vesz részt a munkában

A tárcavezető kitért arra, hogy nagyon sokféle felajánlás érkezett az árvízvédelmi munkálatok segítésére, például volt olyan magánszemély, aki terepjáróval, háziasszonyok pedig süteménnyel segítették az akciót.

Az emberierőforrás-miniszter vezetésével működő Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) múlt szerdán alakult meg. Balog Zoltán az akkori ülés után ismertette a "nemzeti összefogás vonala" számlaszámát; a 11711711-22222222-es banki számlaszámra várják a segítő szándékúak adományait. Jelezte azt is, hogy a kormány.hu oldalon mindenki folyamatosan tájékozódhat az árvízi helyzetről és a segélyszervezetek munkájáról.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!