Részegen utasa halálát okozta Berentén

Akt.:
Részegen utasa halálát okozta Berentén
Miskolc, Berente – Ittas állapotban elkövetett halált okozó járművezetés a vád.

A Miskolci Járásbíróság – az előzetes letartóztatásra irányuló ügyészi indítványt elutasítva – lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el azzal a gyanúsítottal szemben, aki május hó 8-án Berentén az általa vezetett Mitsubishi Lancer típusú személygépkocsival részegen közlekedett, letért az úttestről, majd a patakmeder falának ütközött. A baleset következtében az autó egyik utasa életét vesztette.

Az ittas vezető a vizes felületű úttesten nem az út vonalvezetésnek megfelelően választotta meg a gépjármű sebességét, a balra ívelő útkanyarulatban a jármű leszaladt a jobb oldali füves útpadkára, majd a jobb első sarokrészével a jobb oldalon lévő patakmeder falának ütközött. Az ütközés után a kocsi megpördült, majd a patak után, a kerekein állt meg.

Akár 8 évet is kaphat

A baleset során a jobb első ülésen lévő utasa szenvedett olyan súlyos sérüléseket, hogy a helyszínen életét vesztette, míg a gyanúsított, illetve a jármű jobb hátsó utasa 8 napon túl gyógyuló, a hátsó középső utas, valamint a bal hátsó ülésen helyet foglaló utas 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Amennyiben a gyanúsított bűnössége megállapítható a terhére rótt kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény elkövetésében, úgy 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható vele szemben.

A bíróság álláspontja szerint azonban – tekintettel arra, hogy a gyanúsított főállású apaként több gyermek eltartásáról köteles gondoskodik – a gyanúsított esetében a szökés, elrejtőzés veszélye csak csekély mértékben állapítható meg, így a bíróság a gyanúsítottal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

A határozat ellen az ügyészség fellebbezéssel élt.

ÉM-SZB








hirdetés