Repa Imre szerint ártott Molnár távozása- Népszava

Inkább árt, mint használ az egészségügynek Molnár Lajos lemondása, mert a felmerült miniszterjelöltek között nincs olyan, aki faltörő kosként tovább tudná vinni a harmadánál járó egészségügyi reformot – nyilatkozta a lapnak Repa Imre, a kaposvári kórház főigazgatója, az Államreform Bizottság tagja.

Repa Imre szerint Molnár lemondásának hátterében nem a több-biztosítós rendszer miatt kialakult vita áll, és úgy gondolja, a politika az egészségügyet áldozati báránnyá tette. Az itt végrehajtott intézkedések elvonják a figyelmet a honvédség, a rendőrség, a közigazgatás vagy éppen az oktatás átalakításáról – tette hozzá.

Repa Imre szerint a reform már elindított elemeinél – vizitdíj, kórházreform, gyógyszer gazdaságosság – lehetőség van most a lassításra, a felmerült hibák javítására. Közben elő kell készítenia a járóbeteg-ellátás átalakítását, illetve dönteni kell a biztosítási rendszer átalakításáról – nyilatkozta Repa Imre.

Repa szerint a koalíció meg fogja találni a megfelelő személyt Molnár Lajos helyére, aki lehet, hogy nem lesz olyan sarkos személyiség, mint a lemondott miniszter, de a reformfolyamat ettől nem állhat meg. “Ha megvalósulna az az elképzelés, amit néhányan szeretnénk, hogy Székely Tamás az OEP főigazgató-helyettese legyen a miniszter, akkor jómagam és még néhány szakértő mögé állnánk, s segítenénk munkáját” -mondta Repa Imre.








hirdet�s