Rengeteg üres hely maradt az összevonásra ítélt fővárosi szakközépiskolákban

A felvételin meghirdetett helyek jó része üres maradt azokban a budapesti szakközépiskolákban, amelyeket március elsején szüntetett meg, illetve vont össze egy másik iskolával a Fővárosi Közgyűlés. A 19 intézményből 10 egy év, 4 pedig két év haladékot kapott arra, hogy kiköltözzön az épületből. Amint lehet, az önkormányzat értékesíti a kiürülő ingatlanokat.

Az idén szeptembertől beolvadó iskolák közül az Irinyi János Környezetvédelmi és Vegyészeti Szakképző Iskolában 21, a Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskolában 23, a Klauzál Gábor Műszeripari Szakközépiskola és Szakiskolában pedig 96 betöltetlen hely maradt, vagyis a napokban lezárult középiskola felvételin nem akadt jelentkező ezekre a helyekre.

Azokban az iskolákban, amelyek egy évig még a befogadó iskola telephelyeként működnek, vagyis némi haladékot kaptak a költözködésre, szintén sok üres férőhely van még. A Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskolában 13, a Szabóky István Borászati Szakközépiskola és Szakiskolában 22, a Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskolában 28, a Petőfi Sándor Szakközépiskola és Gimnáziumban 30, a Kelenföldi Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolában 50, a Bőrfeldolgozóipari Szakközépiskola és Szakiskolában 65, a Déri Miksa Szakközépiskola és Szakiskolában 67, a Batthyány-Strattmann László Szakképző Iskola és Gimnáziumban 86, a Kvassay Jenő Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolában 124, a Mérei Ferenc Szakiskolában pedig 217 betöltetlen hely van még.

A Földes Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskolában 17, a Kossuth Zsuzsa Humán Szakközépiskolában 43, a Kolos Richárd Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolában 58, a Kalmár László Számítástechnikai Szakközépiskolában pedig 67 üres férőhely maradt, de ezeket csak két évvel később ürítik ki teljesen.

Idén csaknem 105 ezer diák adta be jelentkezését az ország valamelyik középiskolájába, legalább 5 ezerrel kevesebben, mint a tavaly. A diákok több, mint 15 százaléka a felvételi után – illetve a szakközépiskolák bezárásáról szóló döntés megszületése után – változtatott a felvételi sorrendjén. Ez az arány évek óta nem volt ilyen magas; a szaktárca adatai szerint összesen csaknem 16 ezer 200 diák élt ezzel a lehetőséggel.

Azok a fiatalok, akik ezidáig nem kerültek be egyik középiskolába sem, május 3-tól a következő tanév kezdetéig még pótfelvételizhetnek. Az üres helyek pontos listája a http://www.okev.hu vagy a http://w3.kir.hu internetes oldalakon található.








hirdet�s