Rengeteg élménnyel gazdagodtak a berentei gyerekek

Gyerekek a napköziben
Gyerekek a napköziben - © Fotó: kolorline.hu
Berente – Berentén a nyáron sem állt meg az élet az iskolában, hiszen az önkormányzat támogatásával júliustól öt héten át tartó nyári napközi várta az érdeklődő óvodás- és iskoláskorú gyermekeket – adta hírül a Kolorline.hu.

A részt vevő gyerekeknek minden héten két kirándulást szerveztek a környező településekre. Így jutottak el Miskolcra játszóházba, Szilvásváradra, Aggtelekre, Mezőkövesdre, Lillafüredre, a Miskolci Avalon Parkba, a szerencsi várba, valamint Rudabányára. Emellett változatos programok egészítették ki a helyismereti túrákat. Többek között volt kézműves foglalkozás, vízibombázás, pancsolás, sportos ügyességi vetélkedő, aszfaltrajzverseny, egyedi faházikó színezése, mézeskalács-díszítés, bábok, gyöngy ékszerek készítése, méhecske- és kaptárkészítés. A délutáni órákban pihenésként mesehallgatás, dramatizálás, filmnézés színesítette az egész napos időtöltést. Hetente egyszer pedig a művelődési ház is bekapcsolódott a műsorok szervezésébe.

ÉM