Rendőrt minden iskolába! – Intézkedések az erőszak visszaszorítására Szerbiában

A mind aggasztóbb méreteket öltő iskolai erőszak miatt a szerb oktatásügyi minisztérium azzal a kéréssel fordult a belügyminisztériumhoz, hogy növelje az iskolarendőrök számát. A belügyminisztérium viszont arra az álláspontra helyezkedett, hogy minden szerbiai iskolába kell küldeni egy külön erre a feladatra kiképzett rendőrt.

A legutóbbi belgrádi, újvidéki és nisi események – amikor is az agresszív diákok benyomulnak a tantermekbe, majd a tanár és az osztály szeme láttára bántalmazzák a kiszemelt áldozatukat – bizonyítják, hogy nem biztonságosak Szerbia iskolái. Nemcsak a diákok, hanem már a tanárok is veszélyben vannak. Több várható intézkedésnek csak az egyike az iskolai biztonsági szolgálat, amelyet elláthat rendőr is, vagy külön alkalmazott, vagy biztonsági cég munkatársa. Olyan ötlet is elhangzott már, hogy a hadsereg adja a biztonsági őrt, mégpedig a civil szolgálatot teljesítő tagjai közül.

A szülők többsége azonban a rendőrségre bízná a feladatot, és egyetértenek azzal, hogy minden iskolának kell legalább egy saját rendőr, aki azonban nem igazoltathatna senkit a bejáratoknál, hanem csak figyelné az intézmény területén zajló eseményeket, és ha valami rendkívülit tapasztalna, közbelépne. De csak akkor.

A csütörtöki Novi Pazar-i eset még inkább indokolttá tette az iskolai biztonsági szolgálatok mielőbbi felállítását. Megkísérelték ugyanis felgyújtani a helyi gimnázium épületét, és csak a őr gyors reagálásának köszönhetőleg – aki észrevette a gyújtogatást, majd riasztotta a tűzoltókat – sikerült idejében megfékezni a lángokat. Senki sem sérült meg, és nagyobb kár sem keletkezett.

Három tanuló hajnali kettőkor hatolt be az épületbe a bezúzott ablakon át, majd a tanáriban – ahol a naplók is vannak – tüzet idéztek elő. A rendőrség elvégezte a helyszínelést, jelentése későbbre várható. Közben a gyújtogatókat azonosították. Az oktatás a Novi Pazar-i középiskolában ma már zavartalan.