Rendőrségi felhívás – közlekedési baleset ügyében

Rendőrségi felhívás – közlekedési baleset ügyében
Anyagi káros közlekedési baleset történt 2012. május 16-án 20 óra 15 perckor Miskolc, Vörösmarty Mihály utca – Soltész Nagy Kálmán utca kereszteződésében.

A rendelkezésre álló adatok alapján az útszakaszon közlekedett Fiat típusú személygépkocsijával egy 30 éves miskolci férfi. A Vörösmarty utcán a Tiszai Pályaudvar irányából a Soltész N. K. utcát keresztezve egyenesen a Király utca felé a kereszteződésben haladt egy eddig ismeretlen autós. A feltehetően sötétkék színű ismeretlen típusú gépjármű vezetője nem biztosított elhaladási elsőbbséget a neki balról érkező, Állj elsőbbségadás kötelező közúti jelzőtáblával védett úton egyenesen közlekedő Fiat vezetőjének. Az ismeretlen gépjármű, bal hátsó oldalsó részével a Fiat személygépkocsi bal elejének ütközött. Az ütközés követően az ismeretlen személygépkocsi a kereszteződésben leállt. Ezek után a sofőr újraindította az autót, majd mielőtt meggyőződött volna arról, hogy valaki megsérült-e vagy esetleg segítségnyújtásra szorulna – a Vörösmarty úton a Király utca irányába, nagy sebességgel, adatai hátrahagyása nélkül, ismeretlen helyre távozott. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett. Az ütközés következtében az ismeretlen személygépkocsi bal hátsó lökhárítójának egy darabja kitört, és a helyszínen maradt. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a jármű egy sötétkék színű, feltehetően 2005-2007 közötti évjáratú Suzuki Swift lehetett, melyet egy férfi vezetett, és egy női utasa volt. Az autós felkutatására tett intézkedések ezidáig eredményre nem vezettek.

A Rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik a baleset időpontjában a fenti útszakaszon tartózkodtak, és látták a cselekményt, illetve bármilyen információval rendelkeznek, mely segítheti a gépjármű és a sofőr felkutatását. A hatóság várja továbbá azon személyek jelentkezését is, akiknek ismerettségi körükben hasonló sérült személygépkocsi található.

Jelentkezni lehet személyesen a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Miskolc, Fábián kapu 4), telefonon a 0646/514-511 22-73-as, illetve a 22-72-es melléken, e-mailben a molnare@borsod.police.hu email címen, valamint munkaidőn kívül a 107-es hívószámon.

– B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda –