Helyi közélet

2014.05.02. 13:42

A felzárkóztatás tanodája Tiszalúcon

Tiszalúc - Az „Eséllyel a jövőbe” – Gyermekesély program a szerencsi kistérségben projekt keretében elkészült a tiszalúci hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatását szolgáló tanoda. Az intézményt szerda délután dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke avatta fel.

Tiszalúc - Az „Eséllyel a jövőbe” – Gyermekesély program a szerencsi kistérségben projekt keretében elkészült a tiszalúci hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatását szolgáló tanoda. Az intézményt szerda délután dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke avatta fel.Majdanics László polgármester a vendégek köszöntését követően felidézte a tanoda épületének múltját, amelyben egykoron varroda, majd raktár működött. A nyertes kistérségi pályázatnak köszönhetően teljesen megújult az épület. Az intézmény szolgáltatásait 23 gyerek veszi igénybe. A szülők is rendszeresen betérnek, figyelemmel kísérik csemetéik fejlődését.

Dr. Mengyi Roland köszöntőjében kitért arra, hogy Tiszalúc máris túlteljesítette a tervet, mert 20 főre kalibrálták a tanodát és már 23-an járnak ide. „A család és az iskola szövetségesek”- jelentette ki a közgyűlés elnöke, mivel közös céljuk, hogy a lehető legjobb képzést, oktatást kapták a gyerekek. Azonban sajnos vannak családok, ahol nem tudják az ideális feltételeket biztosítani a gyerekek számára, hogy azonos eséllyel induljanak a szerencsésebb társaikkal. „Jól célzott programmal, képzéssel áthidalható ez, amit a tanoda is megcéloz” – vont mérleget dr. Mengyi Roland. Kitért arra is, hogy a program célja az igazságosság, a társadalmi szolidaritás érvényesítése. Az erős társadalmak, mint a magyar feladata ennek a biztosítása. Az a lényeg, hogy a gyerekek felnőve valóra váltsák a most megfogalmazott célokat, s Tiszalúc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Magyarország aktív, hasznos polgárává váljanak. Az alkalmat megragadva megköszönte a pályázatban résztvevők munkáját.

Galuska Judit, a tanoda vezetője bemutatta az intézményt, kitért arra, hogy szakemberek segítik a gyerekeket a csoportos és egyéni fejlesztés keretében. A kulturált szabadidő eltöltésében is segítenek, amely során közösségi élményekkel is gazdagodnak az ide járók. A beszédeket követően a gyerekek adtak műsort, majd a vendégek megtekintették az épületet. Dr. Mengyi Roland kérdésére, hogy mik lesznek, ha nagyok lesznek rendőr, tűzoltó, s kozmetikust említettek.

- Csontos László sajtóreferens, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában