Rendőrség: nincs jele, hogy újabb Novicsok-mérgezés történt volna Salisburyben

London – A rendőrség hétfő hajnali tájékoztatása szerint semmiféle jel nem utal arra, hogy a délnyugat-angliai Salisbury városának egyik éttermében előző este megbetegedett két ember Novicsok típusú idegméreg-hatóanyagtól lett volna rosszul.

A helyi mentőszolgálat vasárnap este riasztotta a rendőrséget, miután a Prezzo nevű étteremben a hatósági megfogalmazás szerint “egészségügyi incidens” történt. A területileg illetékes Wiltshire megyei rendőrség szerint egy nő és egy férfi lett rosszul. A Sky News hírtelevízió úgy tudja, hogy egyikük orosz.

A hatóságok azonnal lezárták az éttermet és kordonokkal kerítették el a környék utcáit. A helyszínre vegyvédelmi öltözetet viselő egységek is kivonultak.

A hétfő hajnali újabb rendőrségi tájékoztatás szerint a két beteget Salisbury kórházába szállították és kivizsgálták, de a vizsgálati eredmény alapján semmi nem utal arra, hogy Novicsok hatóanyaggal kerültek volna érintkezésbe.

A rendőrség a városban történt korábbi eseményekkel indokolta, hogy az összes sürgősségi szolgálat elővigyázatossági intézkedéseket tett a 40-es éveiben járó férfi és a 30-as éveiben járó nő rosszulléte után, mivel felmerültek olyan aggályok, hogy valamilyen ismeretlen anyaggal kerülhettek érintkezésbe.
Mindkét embert megfigyelésre a kórházban tartották, de az étterem közvetlen környezetét kivéve a kordonokat már eltávolították, és az ügyet a hatóságok már nem kezelik “jelentős incidensként”.

A hétfői rendőrségi közlemény szerint ugyanakkor egyelőre nem világos, hogy történt-e bűncselekmény, és a vizsgálat még tart.

Március elején katonai célokra is használható Novicsok hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést Salisburyben lévő otthonában Szergej Szkripal, az orosz katonai hírszerzés volt ezredese, aki kettős ügynökként a brit külső elhárításnak (MI6) is dolgozott, és lánya, Julija Szkripal, aki éppen látogatóban járt nála.

A 66 éves Szkripalt hazájában 13 év fegyházra ítélték, de egy orosz-amerikai kémcsere keretében 2010-ben letelepedhetett Nagy-Britanniában, ahol brit állampolgárságot is kapott. A mérgezést lányával együtt túlélte, jelenleg mindketten ismeretlen helyen tartózkodnak.

London két orosz állampolgárt gyanúsít azzal, hogy meg akarták ölni az egykori kettős hírszerzőügynököt és lányát. A brit kormány szerint a merényletkísérlettel gyanúsítható két férfi az orosz katonai hírszerzés aktív ügynöke.

Moszkva azonban folyamatosan tagadja, hogy köze lenne a Szkripal-ügyhöz.

A Novicsok hatóanyagtól júliusban két brit állampolgár, a 45 éves Charlie Rowley és 44 éves élettársa, a háromgyermekes Dawn Sturgess is megbetegedett, miután Salisburyben megtalálták a méreganyagot tartalmazó, a Szkripalék elleni támadás elkövetői által nyilvánvalóan elhajított parfümös fiolát.

Rowley-t hosszas kezelés után kiengedték a kórházból, Dawn Sturgess azonban július 8-án meghalt.

-MTI-


Moszkva - Elfogadhatatlannak nevezte Moszkvának a Szkripal-ügyben történt brit meggyanúsítását Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvában. Peszkov abszurdnak minősítette a brit kormánynak a Szkripal-ügyben London által meggyanúsított Ruszlan Bosirov és Alekszandr Petrov "egyszerű, az ...