Rendőrök járőröznek a fővárosi bevásárlóközpontokban, a piacokon és vásárcsarnokokban is

Rablások, zseblopások és alkalmi lopások – ezek azok a bűncselekmények, amelyek megszaporodnak az ünnepek előtti időszakban. Emiatt hétköznap és a hétvégéken is járőröznek a rendőrök a bevásárlóközpontokban, a piacokon és a vásárcsarnokokban. Emellett akciókra, ellenőrzésekre is lehet számítani közterületeken és nyilvános helyeken, a vasúti pályaudvarokon, illetve az aluljárókban.

Az ajándékozást megelőző bevásárlások a bűnözőket is csábítják, a tolvajok ilyenkor elsősorban a bevásárlóközpontok és karácsonyi vásárok zsúfoltságát használják ki. A fővárosi rendőrök idén is kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra, ezért egyenruhásokra kell számítani a bevásorlóközpontokban, piacokon, vásárcsarnokokban, hogy megelőzzék, illetve megakadályozzák az ilyenkor gyakori rablásokat, zseblopásokat és alkalmi lopásokat. Emellett ellenőrzések és akciók is lesznek, főképp a vásárlók által leginkább látogatott közterületeken és nyilvános helyeken, a vasúti pályaudvarokon és a hozzájuk kapcsolódó aluljárókban.

A járőrök a frekventált bevásárlóközpontok környékén forgalomsegítő, irányító, ellenőrző szolgálatot látnak el, kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy senki ne várakozzon szabálytalanul, és igyekeznek biztosítani a buszok haladását. A közlekedési csomópontokban gyakori illegális árusítások, koldulások és ablakmosások ellen is fellépnek. A rendőrök ezen túl ellenőrzik a mozgáskorlátozott pakolókártyákat is.

A pirotechnikai termékek árusítása is gyakori ilyenkor, a legtöbben petárdát vesznek. Ennek megakadályozása érdekében az egyenruhások visszatérő ellenőrzéseket tartanak a főváros közterületein, a nagyobb piacokon, karácsonyi vásárokon, vásárcsarnokokban, metróaluljárókban, illetve az alkalmi piacokon.

A téli időszakban nagy veszélynek kitett hajléktalanok biztonságára szintén kiemelt figyelmet fordítanak, együttműködve a hajléktalanokat segítő szervezetekkel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombati közleményében figyelmeztet, hogy mindenki vigyázzon az értékeire, ilyenkor különösen körültekintőnek kell lenni.