Rendőrök a Forma-1-en – az utóbbi évek legnyugodtabb Forma-1 versenye

Az utóbbi évek rendőri szempontból legnyugodtabb Forma-1 versenye ért véget vasárnap Mogyoródon – mondta el a Független Hírügynökségnek a Pest megyei rendőrök szóvivője, Lukácsi Zsuzsa. Kiemelt bűncselekmény, mint például autó lopás és feltörés, rablás nem történt a verseny idején.

A Forma-1 ideje alatt negyven embert jelentettek fel különböző szabálysértések miatt a rendőrök. Ebből harminc esetben közlekedési szabálytalanság miatt intézkedtek a rendőrök. Voltak sofőrök, akik például tiltott helyen parkoltak, ittasan, vagy iratok nélkül vezettek. A tiltott helyen parkoló autók közül tizenhetet vittek el. A tulajdonosoknak a 10 ezer forintos büntetés mellett a 14400 forintos költséget is meg kellett fizetniük, kivéve két autóst, akik azért parkoltak rossz helyen, mert lerobbant a kocsijuk. Ők nem kaptak büntetést – tette hozzá Lukácsi Zsuzsa.

Feljelentettek hét prostituáltat, egyszer pedig lebukott a kuncsaft is, őt is megbüntették a rendőrök. Lukácsi Zsuzsa elmondta, hogy a prostitúció mellett a tiltott szexuális szolgáltatás elfogadása is törvénybe ütközik.

Ezeken kívül egy közrendre veszélyes tárgyat – nagyobb kést – vettek el valakitől a rendőrök, valamint feljelentettek egy férfit, aki úgy vezetett, hogy már rég bevonták a jogosítványát. A rendőrök elfogtak még egy embert, ki lopott motoron utazott.

Kisebb szabálytalanságok miatt 114 ember kapott helyszíni bírságot, összesen csaknem 460 ezer forint értékben.








hirdetés




hirdet�s