Rendőrkézre került a 14 éves zsaroló

Egy 13 éves fiút zsarolt majdnem egy éven át egy 14 éves kamasz Mátészalkán. A fiú korábban senkinek nem mert szólni erről, de kedden végül elmondta édesanyjának, mi történik vele, és együtt tettek feljelentést – tájékoztatott szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

A 14 éves fiú tavaly óta többször is megfenyegette 13 éves társát – először azzal, hogy megveri, később pedig már azzal, hogy megöli. Az idősebb gyerek apróságokat: bicskát, játékokat, filmeket akart megszerezni a másiktól. A megfenyegetett fiú először nem engedett, de később 15 DVD-filmet, illetve CD-t adott a másiknak, mert az egyre erőszakosabb lett.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: a zsaroló már betöltötte 14. évét, így büntethető. Őrizetbe nem vették, de zsarolás miatt eljárást indítottak ellene.