Rendőrkézen az alsóvadászi betörők

Akt.:
Alsóvadász, Encs, Szikszó – Elfogták azt a két férfiből álló betörő duót, akik egy alsóvadászi családi ház melléképületébe törtek be.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2014. május 18-án 9 óra 37 perckor érkezett lakossági bejelentés, mely szerint Alsóvadász egyik családi házának melléképületébe ismeretlen elkövetők betörtek.

A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves K. Norbert alsóvadászi lakost és fiatalkorú társát.

Az ügyben az Encsi Rendőrkapitányság Szikszói Rendőrőrse a gyanúsítottakkal szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –