Rendőri intelem a szülőnek: tartson lépést gyermekével!

Nem mindegy, mivel találkoznak a gyerekek a világhálón
Nem mindegy, mivel találkoznak a gyerekek a világhálón
Edelény – Szülőknek tartott bűnmegelőzési előadást az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője.

Szabó Péter rendőr főtörzsőrmester az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője január 25-én az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában tartott előadást nyolcvan – többségében – olyan szülőnek, akinek gyermeke az intézményben végzi tanulmányait.

Virtuális világban

A rendőrségi szakember többek között ismertette a szülőkkel a fogyasztói magatartás jeleit, továbbá a fiatalok által, illetve sérelmükre elkövetett bűncselekmények fajtáit. Az előadó fő témája azonban a virtuális világ volt, melyet a gyerekek legtöbbször kontroll nélkül és megfelelő ismeretek hiányában használnak.

Az internet veszélyei

A bűnmegelőzési szakember felhívta a szülők figyelmét arra is, ha gyermekük a szobájában internetezik, nem jelenti azt, hogy nem leselkedhet rájuk veszély az internet világából. A virtuális valóság ugyanis visszaélésekre adhat lehetőséget, mint például rágalmazás, becsületsértés, zaklatás, „adathalászat”.

A szakember nyomatékosan kérte a szülőket, hogy beszélgessenek a gyerekekkel sokat, legyenek közös programjaik, élményeik, és lehetőség szerint tartsanak lépést a technika fejlődésével, hogy minél jobban vigyázhassanak gyermekeikre.

– ÉM-SZB –








hirdet�s