Rendőrök az iskolák közelében

Rendőrök az iskolák közelében
Miskolc – A rendőrség is kiemelt figyelmet szentel tanév elején a diákok biztonságos közlekedésére.

„Vigyázzunk a gyerekekre!” – ez olvasható azokon a figyelmeztető táblákon, melyeket az Észak-Magyarország helyezett ki a forgalmas utak mellett fekvő iskolák közelében. Lapunk ezzel kívánja segíteni a balesetmentes év eleji közlekedést, hiszen minden gyermeket, aki elindult reggel az iskolába, szülei hazavárják délután.

Szeptember első napjaiban a rendőrség is kiemelt figyelmet szentel a diákok biztonságos közlekedésére, hangsúlyozta dr. Lovassyné Németh Mária, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársa. Mint mondta, örvendetes tény, hogy a megyében az iskolák környékén az elmúlt három év szeptemberében nem történt olyan baleset, melynek okozói l6-14 éves korú gyermekek lettek volna.


Kiemelt jelenlét

Megtudtuk: a gyermekek biztonsága érdekében ebben az évben is kiemelt rendőri jelenlétet biztosít a főkapitányság azoknak az általános iskoláknak a környékén, ahol ez indokolt. Segítik a gyermekek balesetmentes közlekedését, úttesten való áthaladását, s fokozott figyelmet fordítunk a gépjárművezetők jogkövető magatartásának ellenőrzésére, kiemelten a kijelölt gyalogos-átkelőhely megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és gyermekülés kötelező használatára.

A diákok ezenkívül ebben az évben is megkapják az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság „Üzenőfüzet” balesetmegelőzési kiadványát, amelyek szeptember első napjaiban kerülnek az iskolákba.

Az elmúlt tanév sikerén felbuzdulva folytatódik „Az iskola rendőre” program is, melynek célja, hogy a rendőrség közelebb kerüljön az ifjúsághoz, és ezáltal „pozitív rendőr-kép” alakuljon ki a gyermekekben, szülőkben és a pedagógusokban. A balesetmegelőzési feladatok során a rendőrség szorosan együttműködik a helyi polgárőrséggel, tette hozzá a rendőr alezredes.

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s