Rendhagyó bűnmegelőzési óra nyugdíjasoknak

Egyre több idős embert károsítanak meg a csalók és a tolvajok Békés megyében. Tavaly 23 kistelepülésen majd 10 milliónyi értéket loptak el idős emberektől, ennek közel fele készpénz volt. A rendőrség most rendhagyó bűnmegelőzési órákat tart a nyugdíjasoknak, hogy megelőzzék a bűncselekményeket – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A csalók módszere mindig más, legutóbb vasárnap 80 éves nőt csaptak be Gyomaendrődön azzal, hogy a nyugdíjszelvényét ellenőrzik az önkormányzattól. Miközben a nő elővette a szelvényt, a férfi kifigyelte, hogy melyik borítékban tartja a pénzét, és elvitt tőle 100 ezer forintot. Gyakori módszer az is, hogy a csalók különböző szolgálatásokat igéretével – csatornázás, redőny felszerelése – csalnak ki pénzt áldozataiktól.

Tavaly csak a dél-békési térség 23 kistelepülésén 10 millió forintnyi értéket csaltak ki idős emberektől. A rendőrök most bűnmegelőzési előadás-sorozatot tartanak a falvak nyugdíjas otthonaiban, remélve, hogy ezzel segítik megelőzni a hasonló bűncselekményeket.








hirdetés










hirdet�s