Rémségek tárlata Drakula kastélyában

A várba vezető kaptató mellett zászlók vásznain lengedeznek vérfarkasok, vámpírok rajzai, sejtetve, hogy lesz itt még valami ennél is vérfagyasztóbb
A várba vezető kaptató mellett zászlók vásznain lengedeznek vérfarkasok, vámpírok rajzai, sejtetve, hogy lesz itt még valami ennél is vérfagyasztóbb - © Fotók: a szerző
Törcsvár – Ésik Sándor világjáró sorozatának 153. részében törcsvári látogatását idézte fel.


Most, hogy bele­gondolok, történelemkönyveink oldalain elég gyakran találkoztunk annak idején horrorral. És most azért gondolok bele, mert – szerencsére, és érthető okokból – képekkel nem illusztrálták a szemkiszúrást, az ólomöntést a fülbe, de a múzeumban, ahol egyik ámulatból a másikba esek, korabeli fametszeteken lehet tanulmányozni az „eljárást”. Mi több, az alkalmazott eszközökből is sok megtekinthető a rémségek kicsiny tárlatán.

A gyönyörű kastély védői

Törcsvár a róla elnevezett szoros bejáratánál terül el Erdély déli részén, a Kárpátok lábainál. Aki itt átkel, a történelmi Romániában, a Regátban találja magát. A Kárpát-medencébe irányuló forgalmat akkoriban a ma ugyancsak múzeumként működő vámház ellenőrizte – a békés céllal érkezők esetében. A fegyverrel és rossz szándékkal közeledőknek számolniuk kellett a völgy stratégiai pontján egy magas szikla ormára épített vár katonáival. A gyönyörű kastély védői az évszázadok során hol győztek, hol nem. Lakói és tulajdonosai is gyakran cserélődtek. Közülük Vlad Tepes havasalföldi fejedelem volt az, akire felépítették a kastély mai turistacsalogató imázsát. Maga a név, ha lefordítjuk, már magában eléggé vérfagyasztó, hiszen azt jelenti: Karóbahúzó Vlad. Drakulaként mégis ismertebb, különösen azóta, hogy Lugosi Béla emlékezetes hollywoodi alakításában vámpírként megismerte a nagyvilág. A közeli Segesvár erősségét meglátogatva ugyancsak találkozunk rá utaló hivatkozásokkal, de ott csak egy vendégeket ijesztgető vendéglőben találunk korhű figurákat. A kiváló étlap tételei aztán feledtetik is Drakulát, a vámpírt.

A törcsvári kastély a szoros felől

Törcsvár nem vacakol holmi vendéglővel. A bejáratnál sok nemzet bazárai csalogatnak szuvenírrel, étkezdékkel. Errefelé már ritka a magyar szó, de lángost anyanyelvi kiszolgálással azért találtam. A kapun belül aztán azonnal a rémségek következnek. A várba vezető kaptató mellett zászlók vásznain lengedeznek vérfarkasok, vámpírok rajzai, sejtetve, hogy lesz itt még valami ennél is vérfagyasztóbb. Kissé meglepő tehát, hogy az erőteljes nyitányt nem követi az apokalipszis lovainak nyerítése.

Elviselhetetlen kínok

A termekben előbb történelmi visszatekintés következik. Nagyon szépen helyreállított belső fogadja a látogatót gazdag korabeli anyaggal. Egy valamirevaló várúr pallosjog nélkül nem nagyon juttathatta érvényre mindenre kiterjedő akaratát. Kicsit távolabb pillantva a következő fegyelmezőalkalmatosságra, már most elmondható, hogy mind közül ez a legemberségesebb. Nagy darab, súlyos, éles, gyakorlott kézben minimális szenvedést okozva juttatta pokolra a bűnös lelket. A tüskés fahengerekkel „megbolondított” húzópad nem kevesebb, mint harminc centivel hosszabb termettel búcsúztatta el az árnyékvilágtól azt, akinek ez a halálnem jutott osztályrészül. Az elviselhetetlen kínokat a tüskék fokozták.

Akit a vasszűz magába zárt, az a teste minden pontján kapott egy acélos behatolást

A korabeli „műtárgyak” beszerzése közül a legkevesebb utánajárást valószínűleg a karók igényelték. Vlad fejedelem az összes rekvizitum közül ezt használta leggyakrabban. A bonyolultabb mechanikával működő szerkezetek közül a sróffal működő lábszártörő berendezés az első a primitívebb technikákat követve. Az állat felpeckelő Y alakú vastüske is ide sorolható. Akit a vas­szűz magába zárt, az a teste minden pontján kapott egy acélos behatolást, míg a hatalmas fűrésszel, amiből egy példány használatának leírásával együtt itt van a falra függesztve, rövid úton kétfelé vágták az embert.

A lidércnyomás múzeumának szerencsére ablakai is vannak, ha nem is panoráma­kilátással. Jól esik kipillantani rajtuk, mielőtt egyik darabtól a következőig lépek. Nyugalmas, békés hétköznapi élet halk zaja szüremlik be. Vajon lehallatszott-e annak idején a hegy aljáig, a faluig az itt megkínzottak sikolya? Vagy akár az épület távolabbi traktusaiig, ahol a várúr, az úrnő, és a vár népe hétköznapi életét élte?

Éles a kontraszt. A kínzókamrák szennyes vasai után az egyik vitrinben vörös bársonyon arany erényöv fekszik. A várúr nem csak az alattvalóira gondolt gyanakvással…

KM