Reméli az egy hullámhosszt Bocsi Zoltán

Akt.:
Termálfürdő FC Tiszaújváros: A lényeg az lesz, hogy a bajnokikon miként szerepelnek
Termálfürdő FC Tiszaújváros: A lényeg az lesz, hogy a bajnokikon miként szerepelnek
Tiszaújváros – Bocsi Zoltán úgy érzi, jó társaság van kialakulóban a Tisza-partján.

Ugyanazzal a szakemberrel a kispadon kezdi el a 2015/2016-os NB III-as labdarúgó-bajnokságot a Termálfürdő FC Tiszaújváros labdarúgócsapata, mint amelyikkel az előzőt befejezte. Bocsi Zoltán pár héttel ezelőtt úgy nyilatkozott lapunknak, hogy szerződése egyelőre nincs szignálva, de mivel szóban megállapodott a klub vezetőivel, végzi a munkáját.

– Azóta természetesen már megtörtént a hitelesítés, aláírtuk a megállapodást – mondta lapunknak csütörtökön Bocsi Zoltán. – Örülök neki, hogy maradhatok Újvárosban, köszönöm a bizalmat, remélem, az eredményekkel meg tudom hálálni.

Összetartáson

A Tisza-partiak öt edzőmérkőzést vívtak a felkészülési szakaszban, s a közös az bennük, hogy valamennyit elveszítették. Edző válogatja, hogy ki milyen jelentőséget tulajdonít az ekkor elért eredményeknek, hiszen van olyan tréner, aki szerint mindez nem lényeg, míg más nagyon is fontosnak tartja a győzelmeket, már csak a sikerélmény miatt is.

– Én minden mérkőzést meg akarok nyerni, függetlenül attól, hogy milyen – tette hozzá Bocsi Zoltán. – Tény, nem sikerültek túl jól ezek a meccsek, de ezeknek a találkozóknak elsősorban az volt a céljuk, hogy megnézzük a próbajátékon lévő futballistákat, hogy mit tudnak. Akadt nem is egy közülük, aki csak bizonyos összecsapásokon kapott lehetőséget és már nincs nálunk. Ha félidők szerint elemezzük a mérkőzéseket, akkor az látszik, hogy az első félidőben jobban ment, aztán amikor elkezdtünk cserélgetni, variálni, kaptunk gólokat. Ezek a fiaskók megmutatták, hol kell még csiszolnunk a játékon, a „belefért” kategóriába tartoztak, a lényeg úgyis az, hogy egy csapat a bajnokikon milyen eredményeket ér el. Kedden egyébként Miskolc-Tapolcán voltunk, egy csapatösszetartó rendezvényen. Úgy érzem, hogy jó társaság van kialakulóban, remélem, hogy a játékosokkal egy hullámhosszon leszünk a bajnokság folyamán.

Egy még kiadó

A tiszaújvárosiak keretét jelenleg két kapus és tizenhét mezőnyjátékos alkotja, de ez még változhat.

– Igen, van még egy helyünk. Olyan embert keresünk, aki erősítés lehet, elsősorban a támadó szekcióban – árulta el Bocsi Zoltán, aki aztán beszélt a várakozásairól is: – Keményebb lesz ez a pontvadászat, mint a tavalyi, annak ellenére, hogy csupán egy kieső lesz. Erős riválisaink vannak, komoly játékos­állománnyal, elég, ha csak a Nyíregyházát említem. Ami a mi futballunkat, rendszerünket illeti: egy éve kezdtünk egy formával, aztán egy másikkal fejeztük be. Ezúttal is próbáltunk újítani, a játékosokra építettük a felállást, a szisztémát. Ezt igyekeztük jól begyakorolni az edzéseken, és ezt szeretném majd viszontlátni a meccseken is.

ÉM-MI


A Termálfürdő FC Tiszaújváros edzőmérkőzési

  • Július 11.: FC Tiszaújváros – Kazincbarcikai SC 1-3 (1-1)
  • Július 15.: Nyíregyháza Spartacus – FC Tiszaújváros 2-0 (1-0)
  • Július 18.: FC Tiszaújváros – Tállya 2-3 (1-0)
  • Július 22.: FC Tiszaújváros – Ibrány 1-2 (1-0)
  • Július 25.: FC Tiszaújváros – Bogács 1-2 (0-0)

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának őszi menetrendje – 2015/2016.

Budapest, Cigánd, Kazincbarcika, Miskolc, Putnok, Tállya, Tiszaújváros – A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az 51 csapatos labdarúgó NB III csoportjainak sorsolását. tovább »



Sporthírek






hirdetés