Rekordösszegű bírság a British Airways-nek

British Airways
British Airways
Rekordösszegű, több mint száz milliárd forintos bírságot szabtak ki a British Airways (BA) légitársaságra, mert éveken keresztül összehangolta árait legfőbb riválisával, az amerikai Virgin Atlantic-kel.

Az amerikai cég hasonló megállapodást kötött a dél-koreai légitársasággal is: az olajárak emelkedésére hivatkozva növelték a repülőjegyek árát.

Az árkartell miatt először Nagy-Britanniában marasztalták el a BA-t. A brit versenyhivatal (OFT) százhuszonegy millió fontos (több mint 45 milliárd forintos) bírságot állapított meg, mert a két cég egyeztetett az utasokra áthárított üzemanyag-felárról.

Az OFT szerdai ítélete után az amerikai Columbia állam bírósága is elmarasztalta a British Airways-t. Az ítélet szerint háromszáz millió dollárt (több mint 55 milliárd forintot) kell a társaságnak fizetnie.

Az amerikai Virgin Atlantic-kel szemben mindkét állam hatóságai eltekintettek a bírság kiszabásától, mert a cég maga értesítette a hatóságokat megállapodásukról. Az ügyben ugyancsak érintett Korean Airlines légitársaságra szintén háromszázmillió dolláros bírságot róttak ki az Egyesült Államokban.

A 2004-ben kötött törvénytelen megállapodás miatt tizenkétszeresére, 5 fontról (ezerkilencszáz forint) 60 fontra (huszonkétezer forint) emelkedett az érintett társaságok járatain fizetendő üzemanyag-felár. Az eset miatt már tavaly távoznia kellett állásából a BA néhány magas rangú alkalmazottjának.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok hatóságai további légitársaságokat is vizsgálnak a hasonló árképzési gyakorlatuk miatt.








hirdetés










hirdet�s